Index Vakbarát Hírportál

Veszni hagyta milliárdos nyereményét a magyar lottónyertes

2019. november 30., szombat 09:33

2018 nyarán az Ötöslottó akkori nyertese nem vette át a jackpotért járó milliárdos nyereményét - értesült a Pénzcentrum. A lap szerint a nyeremények fel nem vétele nem is annyira idegen a hazai szerencsevadászoktól, hetente ugyanis több ezer magyar játékos nem váltja be a nyertes szelvényét az Ötöslottón, Hatoslottón.

Az Ötöslottó esetében 2018-ban egy rekord nyeremény került az át nem vett nyeremények közé, amelynek bruttó összege: 1,688 milliárd forint volt

– közölte a Pénzcentrum szerkesztőségével a Szerencsejáték Zrt.

Tavaly tehát úgy vált valaki milliárdossá az országban, hogy akár a mai napig nem is tud róla vagy lehet hogy tud, csak valamilyen nagy szerencsétlenség okán elveszítette a nyertes szelvényét. A Hatoslottó esetében egyébként utoljára 2015-ben volt olyan, hogy egy nagy összegű főnyereményért nem jelentkeztek a megadott 90 napos határidőn belül, így 242,2 millió forint került az át nem vett nyeremények közé. 

És hogy mi lett a pénzzel? A  Szerencsetárék Zrt. szerint az át nem vett nyeremények alapjában játékonként képződött összeget jellemzően különsorsolások formájában meghirdetett nyereményekre fordítja a cég, vagy az egyes játékok nyereményalapja kerül kiegészítésre. Tehát azok a pénznyeremények, amelyekért nem jelentkeznek a rendelkezésre álló határidőn belül a nyertesek, végül szintén a játékosokat gazdagíthatják.

Általánosságban elmondható, hogy nagy összegű főnyereményekkel párhuzamosan megnövekszik a Szerencsejáték Zrt.-hez beérkező olyan telefonhívások száma, akik nyertesként tüntetik fel magukat. A ritkán előforduló súlyosabb, visszaélésgyanús esetekben a nemzeti lottótársaság megteszi a szükséges büntetőjogi lépéseket.

Rovatok