202-120 szavazataránnyal váltották le a hét végén, a tisztújító ülésen Éger Istvánt, a Magyar Orvosi Kamara elnökét, így Kincses Gyula lett a szervezet új elnöke. A helyszínen készült videó szerint az eredményt hangos üdvrivalgás kísérte. A korábbi elnök 16 évig irányította az orvosi kamarát. A 63 éves orvos a Népszavának elmondta, szerinte „aki most bemegy a kamarába, remek feltételeket, képzett munkatársakat, kiváló infrastruktúrát, jó pénzügyi helyzetet talál. És sok alaposan előkészített, „végstádiumban” lévő ügyet. Ezek közé tartozik az orvosi alapbéremelés, ami, ha megvalósul, gyökeresen megváltoztathatja az egészségügy helyzetét."
Éger szerint a kormány az egészségügyben súlyos mulasztásokat tesz, és „nem hajlandó tudomásul venni, hogy mindennek lesznek következményei." Arra a kérdésre, hogy mit csinál majd december másodikától, Éger azt mondta, folytatja az orvosi munkát.
Büszke vagyok arra, hogy 63 évesen még elég jó a fizikumom ahhoz, hogy kivonuló mentőorvosként dolgozzam, amit évtizedek óta nagy örömmel teszek.
Az új elnök, Kincses Gyula 1976-ban szerezte meg általános orvosi diplomáját, vezette a Debreceni Egyetem Informatikai Laboratóriumát. Nevéhez fűződik a jelenlegi alapellátási rendszer kidolgozása és a DRG elvű kórház-finanszírozás bevezetésének koordinálása. 2007 októberétől 2008 májusáig az Egészségügyi Minisztérium államtitkára volt, 2010 óta több egyetem vendégoktatójaként és tanácsadóként dolgozik, kiemelt kutatási területe a magánegészségügy hatásainak elemzése.
Kincses azt ígéri, átvilágítja a kamara mögötti céghálót, átláthatóvá teszi a cégek működését. A korábbi elnök milliós tiszteletdíja helyett csekélyebb összegre tart igényt. „Akkora tiszteletdíjat szeretnék, mint amennyit életkorom és szakképesítésem alapján szakorvosként a közellátásban keresnék." Arra, hogy Éger kaphat-e végkielégítést, azt mondta, megkapja, ami a törvény szerint jár neki, ám azt nem tervezik, hogy többletjuttatást adnak neki. Hivatali autó helyett pedig a 105-ös busszal jár majd dolgozni.