Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek az olasz vadász ellen, aki a Bakonyban lelőtte egyik társát

2019. december 4., szerda 16:22

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy olasz állampolgár ellen, aki a vadászati szabályokat megszegve Bakonysárkány és Aka között, Kecskepusztán lévő erdőben egyik vadásztársát lelőtte, a másik vadásztársa életét és testi épségét pedig közvetlen veszélynek tette ki - közölte a Komáromi Járási Ügyészség. 

A vádlott és két vadásztársa 2017. november 24-én este vadászaton vett részt Bakonysárkány és Aka között, Kecskepusztán lévő erdőben sötétben, párás, ködös időben. A vádlott és segítője az egyik vadászlesen, a sértett tőlük 650 méter távolságra lévő vadászlesen volt.

A vadászat befejezése előtt a vádlott és segítője anélkül, hogy a vádlott erről vadásztársait tájékoztatta volna, cserkelő vadászatra indult, elhagyták a vadászlest úgy, hogy a vádlott fegyvere csőre töltött, felhúzott, tűzkész állapotban maradt. A cserkelő vadászat alatt a vádlott végig 1-1,5 méter távolságra a segítője mögött haladt.

Amikor ahhoz a vadászleshez értek, ahol a sértett tartózkodott, a vádlott megállt, a fegyverét a lőbotra helyezte, és ahogyan belenézett a fegyver hőkamerás távcsövébe, megbotlott, az ujja hozzáért a ravaszhoz, és lövést adott le. A vádlott lövése a tőle 91 méter távolságra lévő vadászlesen tartózkodó sértettet találta el, aki a lövés következtében szerzett sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A segítője ekkor is a vádlott előtt, a közelében tartózkodott, így az ő élete és testi épsége is közvetlen veszélynek volt kitéve.

Az ügyészség szerint a vádlott megszegte a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvényt, miszerint a töltött vadászlőfegyver a vállon vagy kézben tartva, a csőtorkolattal felfelé hordható, a vadászlőfegyvert csak a lövés előtt szabad tűzkész állapotba helyezni, valamint a vadászlőfegyvert magasleslétra használata előtt ki kell üríteni, a vadászat alkalmával a leshelyet vagy lőállást az előzetesen megbeszélt időpontig vagy a vadászat befejezésének jelzéséig nem szabad elhagyni.

Az ügyészség a vádlottat határozattal távollévő terheltté nyilvánította, és indítványt tett arra, hogy a tárgyalást a távollétében tartsa meg, mivel a vádlott 2018. március 28. napján a házi őrizet szabályait megszegve a házi őrizet helyeként kijelölt magyarországi ingatlant engedély nélkül elhagyva Olaszországba távozott, az állandó bejelentett olaszországi lakhelyén tartózkodik, és hazautazását követően az eljárási cselekményeken már nem jelent meg.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a büntetlen előéletű vádlottal szemben 3 év középmértéknél alacsonyabb, próbaidőre felfüggesztett, fogház fokozatú szabadságvesztést szabjon ki, valamint a vádlottat a vadász foglalkozás gyakorlásától hosszabb időre tiltsa el. 

Rovatok