Index Vakbarát Hírportál

MSZP: A momentumos főpolgármester-helyettes szavahihetetlen

2019. december 10., kedd 13:56

Repedés keletkezett az önkormányzati választáson sok helyen gyümölcsöző ellenzéki összefogáson. Budapest XIII. kerületében, ahol a legjobb eredményt érte el százalékosan az ellenzék, szokatlanul durva nyilvános üzengetésbe kezdtek a pártok.

A történet előzménye röviden összefoglalva:

A történet kedden folytatódott, amikor Kerpel-Fronius sajtótájékoztatót hirdetett, és bemutatta az új jelöltet, miközben erről információnk szerint előzetesen nem egyeztetett az MSZP-sekkel. A momentumos főpolgármester-helyettes ezzel párhuzamosan a Facebookon azzal vádolta meg Tóth Józseféket, hogy nyomás alá helyezték korábban, hogy ne a Momentum jelöljön. „Azt tartjuk fairnek és helyesnek, ha ebben a körzetben a Momentum állíthat jelöltet, ahogy eddig is.

Annak ellenére, hogy Tóth József és a kerületi szocialisták a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése előtti estén erős nyomás alá helyeztek, hogy a jelölés jogát adjam át nekik. Ezt az erős nyomás alatt meg is tettem, néhány perccel az alakuló ülés kezdete előtt.

A Momentum országos elnöksége azonban ezt a döntésemet egy héttel később felülbírálta – bár ez nekem személyesen kellemetlen helyzetet eredményezett, a döntés tartalmi részével messzemenően egyetértek.”

Szerinte a Momentum már eleve nagyon komoly kompromisszumot kötött, amikor az EP-választás 21,37 százalékos XIII. kerületi eredményét követően elfogadta azt a kerületi együttműködési megállapodást (a DK-val teljesen azonos módon), amely az EP-választáson 13,54 százalékot elért MSZP 13 jelöltjével szemben egyetlen képviselőjelölti helyet juttatott a Momentumnak.

A Momentum új jelöltje, a 28 éves Polyák Krisztina azt mondta: azért döntött úgy, a Momentum és „remélhetőleg az összellenzék jelöltjeként” elindul az önkormányzati választáson, mert kerületiként, valamint az EP- és önkormányzati kampányok során betekintést nyert a 9-es körzet nehézségeibe. Példaként említette, hogy a környék számos lakóházában a lakások nem összkomfortosak, és az ivóvíz minősége sem megfelelő.

Az MSZP megdöbbent, az együttműködésnek vége

Elég kevés esély mutatkozik arra, hogy összellenzéki jelölt legyen, az angyalföldi MSZP ugyanis az Indexnek úgy reagált (a Facebook-oldalukra is kiírva), „megdöbbenve értesültünk, hogy a Momentum váratlanul, egyoldalúan véget vetett a tárgyalásoknak és a sajtón keresztül próbál nyomást gyakorolni a szövetségeseire”.

A szavahihetetlen főpolgármester-helyettes és a Momentum egy korábbi megállapodást rúgott fel egyoldalúan. E megállapodás alapján a megüresedett 9. sz. választókerületben az MSZP indíthat jelöltet.

A szocialisták szerint Kerpel-Fronius Gábor az önkormányzati választások előtt, „a tárgyalások során többször kifejtette álláspontját, hogy 5 évre vállalja a képviselői megbízatást. Az önkormányzati választások után is többször elmondta, hogy nem lesz főpolgármester-helyettes. Az a tény, hogy a főpolgármester-helyettes a választást követő egy hónap elteltével cserben hagyja választóit, megkérdőjelezi komolyságát, hitelességét.” Az MSZP-sek megjegyzik, hogy az általa elért 75 százalékos eredmény „a XIII. kerületben nem kiugró, ez a baloldali összefogás jelöltjei között átlagosnak számít.”

Az együttműködés a mai nappal veszélybe került. A Momentum mai lépésére az MSZP XIII. Kerületi Szervezete is döntési helyzetbe került. Olyan jelöltet szeretnénk indítani, aki hiteles, szavahihető és nem hagyja cserben 1 hónap után az angyalföldi választókat

– írták. Kérdés persze, hogy a szavazók hogy reagálnak arra, ha két ellenzéki jelölt lesz az időközin.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok