Index Vakbarát Hírportál

9 kutyát vertek halálra, majd dobtak a sintértelep konténerébe Jászberényben

2019. december 11., szerda 08:05

Agyonvertek, majd a gyepmesteri telep konténerébe dobtak kilenc kutyát Jászberényben, írj a Blikk. A lap szerint állatvédők azt feltételezik, hogy agyonverték az öt fiatal németjuhászt és az anyjukat, egy másik tenyésztő pedig három nagyobb kölyköt.

Az állattetemeket ugyanis bedobták a jászberényi gyepmesteri telep konténerébe, ott fedezte fel az egyik dolgozó. A telephely kamerájának felvétele alapján azonosították a rendőrök a Jászberény környékén élő kutyatenyésztőket, akik egy Suzukiból dobálták ki a kutyákat.

A nyomozást lezáró jegyzőkönyvből tudjuk, hogy a két tenyésztő állatorvosa arra hivatkozik, hogy az állatok szopornyicás fertőzést kaptak

– nyilatkozta a Blikknek Horgosi Zsolt, a kutyatelepet fenntartó Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltetési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. "Bár a tetemeket elszállítottuk és megsemmisítettük, ennek költségeit a két tenyésztő a felszólításunk ellenére sem hajlandó kifizetni."

Az orvos szerint nincs olyan fertőző betegség, ami egyszerre végez ennyi kutyával.

A Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány képviselői már tudják, kik az állatkínzók, fel is akarják keresni őket. Első lépésként feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen. Ám hiába: a rendőrség november 11-én bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást. Arra a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságtól a Blikk nem kapott választ, hogy miért nem hallgatták ki a gyepmesteri telep állatorvosát, aki szerint egyértelműen agyonverték a kutyákat.

Az ügyészség új vizsgálatot rendelt el, ám az sem állapított meg bűncselekményt. Igaz, a nyomozók pont a koronatanút, a telep állatorvosát nem hallgatták ki, írja a Blikk.

Rovatok