Index Vakbarát Hírportál

Hétfőtől már az apákat is beengedik a császármetszésre Szegeden

2019. december 11., szerda 08:32

Nem kell egyedül, hozzátartozói segítség nélkül végigcsinálnia a szülést annak hétfőtől, aki Szegeden császármetszéssel hozza világra a gyerekét: a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája ugyanis több hónapnyi engedélyeztetés és ügyintézés után december 9-től lehetőséget biztosít erre. A Délmagyar.hu-nak Németh Gábor tanszékvezető elmondta, úgy hitték, könnyebb lesz az ügyintézés.

Nem ez az első kórház Magyarországon, ahol engedélyezik az édesapák jelenlétét császármetszés alatt, Szegeden azonban erre eddig nem nyílt lehetőség. „Természetesen akkor jön ki a férj a műtőből, amikor csak szeretne, például ha rosszul érzi magát. Bár ők semmit sem fognak látni a beavatkozásból, az édesanya fejénél lehetnek, a többi részt paraván takarja” – mondta a lapnak a tanszékvezető.

Az intézkedés a családbarát koncepció része, és a bent létről akár az utolsó pillanatban is dönthetnek a párok, bár Németh Gábor szerint célszerűbb már a terhesgondozás alatt is beszélni erről, hogy időben tájékozódhassanak a leendő szülők. A műtőbe az édesapák is csak steril öltözékben, köpenyben, szájkendőben, lábzsákban és sapkában léphetnek be, ugyanilyen csomagot írnak elő számos kórházban a hagyományos, hüvelyi szülésekre is.

A lap azt írja, Szegeden évente kb. 3000 szülést vezetnek le, ezek jelentős hányada, 30-40 százaléka császármetszéssel végződik. A tanszékvezetőnek az a tapasztalata, hogy hozzátartozók kb. a szülések 70 százalékánál szeretnének jelen lenni, sokszor azonban ez nem is a férj, hanem a leendő nagymama. Szerinte a császármetszésekre ennél kevesebben vágynak majd be.

Rovatok