Index Vakbarát Hírportál

Üveggel törte be élettársa fejét a 100 kilós férfi, majd mellkason szúrta

2019. december 16., hétfő 09:39

Első fokon 15 évet kapott, de az ügyészség ezt kevésnek találta, ezért súlyosabb büntetést indítványoztak annak a Bács-Kiskun megyei férfinak az ügyében, aki 2018 decemberében, egy veszekedés után ittasan a gondozásra szoruló, ágyban fekvő élettársára támadt, írja az ugyeszseg.hu.

Elsőként egy italos üveggel többször olyan erővel ütötte meg a nőt, hogy a 67 éves áldozat fején csonttöréssel járó sérülések keletkeztek. Ezután a több mint 100 kg testsúlyú férfi a rendkívül vékony testalkatú sértett bordáit eltörte, majd késsel a mellkasán megszúrta, emiatt rövid időn belül életét vesztette. Miután a férfi észlelte, hogy áldozata meghalt, úgy döntött: öngyilkos lesz. Ehhez a gázpalackot akarta használni. Közös gyerekük ekkor telefonált a férfinak, akinek a férfi elmondta, mit tett. Fia ekkor értesítette a rendőrséget, így a gázrobbanás elmaradt az időben kiérkező rendőr miatt maradt el.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok