Index Vakbarát Hírportál

Levetették a gendersemleges jelzést az ország legjobb gimnáziumának vécéjéről

2019. december 17., kedd 17:39

Több forrásból is úgy értesült a veszprémi „Veszpresszó“ helyi lap, hogy miután az egyik tanuló igényét követve a Lovassy László Gimnáziumban kialakítottak egy gendersemleges mellékhelyiséget, a fenntartó és a körzet fideszes parlamenti képviselőjének nyomására le kellett venni az erre utaló jelzést.

A lapnak Schultz Zoltán, az ország legmagasabbra rangsorolt gimnáziumának igazgatója azt mondta, hogy a

A fiúk és lányok által egyaránt használható mellékhelyiséget nem kellett kialakítani, hiszen az mozgássérült WC-ként rendelkezésre állt.

Az egyik tanuló által jelzett igény egy osztályfőnök közvetítésével jutott el hozzá, „de olyan megoldásra törekedtünk, amelyik általánosabban oldja meg a helyzetét minden olyan tanulónknak, akik a férfi vagy női WC-t nem kívánják használni“.

Schultz is megerősítette a lap információit, miszerint az iskola lépését valaki jelezte a fenntartónak és az országgyűlési képviselőnek (a gimnázium Ovádi Péter fideszes politikus választókörzetébe esik). Ezt követően az igazgató a fenntartóval egyeztetett a tábla ügyében:

Kérte, hogy vegyük le a táblát, amelyet megtettünk, mérlegelve a különböző álláspontokat, megismerve új érveket, konszenzusos megoldást keresve.

Azonban a jelzés levételét követően helyiséget ugyanaz a diák használja, az igazgató szerint „a mellékhelyiség nyitott“, és ő nem követi a használatát.

Az ügyben megkerestük kérdéseinkkel Ovádi Pétert és a Veszprémi Tankerületi Központot is, amint válaszolnak, megírjuk.

Rovatok