Index Vakbarát Hírportál

Az inzulinpumpa és vércukormérő is olcsóbb lesz az 1-es típusú cukorbetegeknek

2019. december 22., vasárnap 09:12

Január 1-jétől emelkedik két, 1-es típusú cukorbetegséggel élőket segítő eszköz támogatása: az inzulinpumpáé és a vércukrot mérő szenzoré, írja az MTI.

A gyerekek és a nappali tagozatos tanulók 98 százalékos, a felnőttek 80 százalékos támogatással juthatnak majd hozzá ezekhez

– mondta Novák Katalin ifjúságügyi államtitkár. 

A szenzort hat hónapra kapják meg az érintettek, azután pedig akkor újíthatják meg az alanyi jogú támogatást, ha a vizsgálatok során látszik, hogy használják az eszközt.

Novák arról is beszélt, hogy a jövőben indokolt esetben az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekeket nevelő szülők is igénybe vehetik a gyermekek otthongondozási díját és az ápolási díjat.

Évente pedig 100 millió forintra pályázhatnak azok a civil szervezetek, amik az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyerekeket támogatják. Emellett pedig 500 millió forintot ad a kormány, hogy a gyerekeknek diabétesz centrumokat alakítsanak ki, írja a Magyar Nemzet.  

Rovatok