Index Vakbarát Hírportál

Nem engedtek be egy helyi fekete férfit egy szegedi szórakozóhelyre

2019. december 22., vasárnap 21:16 | aznap frissítve

December 22-én hajnalban Langane Dominik megpróbált barátaival bejutni a Hungi Vigadó nevű szegedi szórakozóhelyre, ahova azonban – állítása szerint – bármiféle indoklás nélkül nem engedték be. A Facebookon írt az esetről, amiben azt kérdezte az olvasóktól, hogy oké-e a rasszizmus 2019-ben. Annak ellenére, hogy Szegeden született, a biztonságiak kockázatnak tartották, ezért tagadták meg, hogy beengedjék.

A Hungi Vigadó üzemeltetője megkeresésünkre tagadta, hogy rasszizmusról lenne szó. Dr. Gálosi Gyula ügyvezető azt írta a megkeresésünkre, hogy a szórakozóhely biztonságáért egy külső alvállalkozó felel, és Langane-t nem előítéletek miatt nem engedték be, hanem pusztán egy rossz döntésről volt szó, amit a megnövekedett tömeg miatt hoztak a biztonságiak.

Nagy valószínűséggel a biztonsági személyzet egyik tagja azért tagadta meg a beléptetést, mert egy másik, szintén szegedi szórakozóhely előtt történt korábbi fegyveres incidenssel érintett személyként azonosították Dominikot, vélhetően tévesen.

Emiatt a biztonsági cégnél megkezdték a fegyelmi vizsgálatot.

Társaságunk mindentől függetlenül teljesen elhatárolódik minden nemzetiségi és faji alapon történő megkülönböztetéstől, így ez a körülmény, adottság önmagában nem lehet feltétele adott esetben a belépésnek sem

– írta levelében Gálosi. Azt is közölte, hogy ha tudják, a vizsgálat után Langane-vel is felveszik majd a kapcsolatot.

Rovatok