A kormánykommunikációban szükség van a változásra, ismerte el Gulyás Gergely, aki az atv.hu-nak adott nagyinterjút. A kancelláriaminiszter szerint bár megkönnyíti a választási győzelmet, ha valaki jól kormányoz, de ez önmagában nem elég, ha nem ér el az emberekhez a kormány üzenete.
A miniszter szerint a kormány kommunikációja annál jobb, minél világosabb és minél naprakészebben tud "a média legszélesebb spektrumán megjelenni".
Bár Gulyás saját bevallása szerint a közvetlen kommunikáció híve és hisz a nemzeti konzultációk és a nagygyűlések erejében, úgy látja, kellenek változások. Az interjúban például beszélt arról, hogy őt személy szerint a hideg rázza az általánossá váló tegeződéstől, de azt is belátta, hogy ha eredményesen akar kommunikálni a kormány, nem igazodhat kizárólag a kancelláriaminiszter ízléséhez.
A fiatalok megszólítása kapcsán kérdezték Gyurcsány Ferenc körül a fiatalok körében, főleg a közösségi médiában kialakult "Feri-kultuszról" is. Gulyás azt mondta, a korábbi miniszterelnöknek könnyebb azokat átvernie, akik Gyurcsány kártékony időszakát korukból adódóan még nem élhették meg, mint azokat, akik ennek az elszenvedői voltak. Szerinte ugyanakkor sértő a fiatalokra nézve, ha Gyurcsány-kultuszról beszélünk, ő maga ugyanis nem látja a korábbi miniszterelnök népszerűségét a fiatalok körében.
Orbán Viktorról azt mondta, politikai értelemben "fiatal középkorúnak" számít, annak ellenére, hogy "hogy több mint három évtizede megszakítás nélkül a magyar közélet meghatározó szereplője". Gulyás Gergely szerint ráadásul senki nem ismeri annyira a magyar "néplelket" mint a Orbán és a pártja.
A kormányfő ma is nagy figyelmet fordít arra, hogy legyenek olyan csatornái, ahol közvetlen visszaigazolást kaphat egy-egy kormányzati döntésről.
- mondta a kancelláriaminiszter, aki nem látja a reális esélyét annak, hogy a 2022-es választásokon ne Orbán legyen ismét a Fidesz miniszterelnök-jelöltje. A Fidesz győzelmi esélyei Gulyás szerint nem a kihívóinak személyétől vagy erősségétől függ majd, sokkal inkább a kormányzati kommunikáció sikerességétől.
Az őszi önkormányzati választások eredményeivel kapcsolatban Gulyás elismételte azt a kormányzati narratívát, amely szerint "aki kiütéssel szokott nyerni, annak a pontozásos győzelem visszalépés". Arról is beszélt, hogy Budapest elvesztése fájó, ehhez ugyanakkor hozzátette:
önmagában az, hogy az ellenzék közhatalmat gyakorol, szerintem nekünk több politikai előnyt rejt magában, mint amennyi hátránya van.
Bár az 56 éves Orbánról még "fiatal középkorúként" beszélt, a 38 éves Gulyás saját magát már túl öregnek látja ahhoz, hogy változtasson a szokásain. Elmondta, hogy soha nem tett újévi fogadalmat és ehhez idén szilveszterkor is tartja majd magát.
Az atv.hu hosszú interjúja ezeken kívül rengeteg más témát érint. Többek között az is kiderül belőle, hogy Gulyás szerint
A teljes interjút itt lehet elolvasni.