Index Vakbarát Hírportál

Átlag tíz percig használnak egy Lime elektromos rollert

2020. január 6., hétfő 13:48

Fél éve jelent meg Budapesten a Lime rollermegosztó, és ennek örömére közreadtak pár statisztikai adatot a szolgáltatás eddigi eredményeiről. A cég adatai szerint a budapesti rollerekkel az elmúlt hat hónapban a Föld-Hold távolság több mint háromszorosát, mintegy 1,3 millió kilométert tettek meg a felhasználók.

A Lime e-rollermegosztó szolgáltatását Budapesten elsősorban a helyiek vették igénybe, a fővárosi lakosok aránya meghaladta a 82 százalékot. Egy globális felmérés szerint a rollerezők több mint 50 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kisebb távok megtételére veszi igénybe a szolgáltatást, úgymint a munkahelye vagy iskolája megközelítésére (37%), vagy személyes ügyeinek intézése során (14%). 

Emellett a turisták körében is népszerűek voltak a kétkerekű járművek, akik városnézésre használták őket. A Lime utak 70 százalékát a pesti oldalon tették meg, és az Andrássy út, illetve a Kiskörút volt a legnépszerűbb útvonal a felhasználók körében.

A rollerek a legtöbb esetben az „első és utolsó kilométer” megtételét szolgálják a városi közlekedés során, vagy kisebb távok elérését, például a villamosmegállótól hazáig. Ezt szintén igazolták a Lime elmúlt féléves fővárosi adatai, amelyek szerint a budapesti e-rolleres utak időtartamának mediánja 10 perc volt.

A fővárosban november 16-án regisztrálták a legtöbb Lime-használatot, a csodás késő őszi időjárásnak köszönhetően. A legtöbbször használt Lime e-roller 4620 km-t futott, a legaktívabb felhasználó pedig 235 rolleres utat tett meg.

Rovatok