Index Vakbarát Hírportál

Nem fociztak a gyerekeivel, őrjöngött és megütött egy gyereket az ittas apa

2020. január 9., csütörtök 10:24

Súlyos testi sértés miatt emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség az ellen a feldühödött helyi férfi ellen, aki tavaly februárban, a lakásuk közelében megütött egy kiskorút, amiért ő és barátai nem akartak futballozni a gyerekeivel. A vád szerint a később megütött gyerek február 3-án, kora délután, Debrecen belvárosában egy játszótéren volt barátjával, harmadik társukat várták. Ekkor ment oda hozzájuk a férfi két kiskorú gyermeke és focizni hívták őket, írja az ügyészség.hu.

A gyerek és társa a testvérpárt udvariasan visszautasította, nem akartak focizni. Ezt látva a testvérek anyja ideges lett, szidni kezdte az elutasítókat, majd felment gyerekeivel együtt a közelben lévő lakásukra, ahol elpanaszolta a történteket az otthon tartózkodó, ittas férjének. A hallottak miatt a férfi ingerült lett, az utcára sietett és a játszótérről távozó társaságot szidalmazta, veréssel fenyegette.

A férfi ezután a leghátul haladó kiskorú gyereket utolérte, rátámadt, őt egy alkalommal, nagy erővel, a felső testén megütötte. A gyerek védekezésként maga elé tartotta a jobb kezét, ezért az ütés a jobb kezét és a bal vállát találta el, ettől a jobb kéz középcsontja eltört. A gyerek nyolc napon túl, hat hét alatt gyógyult meg.

A férfi beismerte a bántalmazást. A tárgyalás mellőzésére irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság az iratok tartalma alapján, tárgyalás lefolytatása nélkül a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Rovatok