Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Minden kórházi kórtermet, minden várótermet fel kell újítanunk

2020. január 9., csütörtök 11:33

Orbán Viktor kormányinfóján arról beszélt, az elmúlt években minden egészségügyi fejlesztési forrás eszközbeszerzésre és felújításra ment, és az emberek most már joggal érzik úgy, hogy csak azok a terek nincsenek elfogadható állapotban, amelyekkel ők érintkeznek. Ezért a kormány a szerdai ülésén úgy döntött:

minden kórházi kórtermet, minden várótermet fel kell újítani, addig más fejlesztési forrás nem áll Rendelkezésre más célokra az egészségügyben.

Orbán azt mondta, hogy fel kell újítani a kórházakat

Elsődleges, hogy ezek állapotát elfogadható szintre emeljék, mondta.

Orbán egyébként egész jelentős mértékben foglalkozott az egészségügy témakörével a kormányinfón, mindenek előtt az egészségügyi szakdolgozói elvándorlást érintő terveiket, a többlépcsős, évek óta többször bejelentett ápolói béremelést részletezte. Orbán szerint ezzel próbálnak gátat vetni Nyugat-Európa, elsősorban Németország egészségügyi elszívóerejének.

A miniszterelnök beszélt továbbá arról, hogy lezárult egy súlyos megállapításokkal járó ÁSZ-vizsgálat az egészségügyi intézményekben, szavai alapján a kórházak gazdálkodását érintő számvevőszéki jelentés nem marad következmények nélkül. A kórházi adósságok felhalmozódásáról elmondta: az ÁSZ jelentése szerint ez „nem bocsánatos hiba”. Fedezet nélküli kötelezettségvállalás révén halmozódott fel, ami törvénytelen. „Utasítottuk a minisztert, hogy ezt a gyakorlatot számoljuk fel, 2020-ban egyetlen kórház sem halmozhat fel semmilyen adósságot” – ehhez a miniszter minden eszközt megkap. Ebben az évben a pénzügyi év már nem zárható kórházi adósságok további felhalmozásával.

Rovatok