Index Vakbarát Hírportál

Nem volt gyerekrablási kísérlet egy váci iskolánál

2020. január 9., csütörtök 11:53

Több lap, köztük a Budapest környéke című lap is megírta egy Facebook-bejegyzés alapján hétfőn, hogy a váci Radnóti Miklós általános iskola kapujánál gyermekrablási kísérlet történt. A bejegyzés szerint egy 12 éves kislányt próbált meg elcsalni egy férfi azzal, hogy "Szia, anyukád mondta, hogy vigyelek haza!". Az iskola vezetését és a rendőrséget értesítették az esetről. 

A rendőrség csütörtöki közleménye szerint nem történt ilyen eset. Mint írják, a gyermek édesanyjának bejelentését követően a rendőrök több órára visszamenőleg átnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, valamint további adatokat, információkat gyűjtöttek, minden lehetséges tanút igyekeztek felkutatni és kikérdezni.

2020. január 8-ára kiderült, a bejelentésnek nincs valóságtartalma. A kislány bevallotta, hogy az általa korábban leírt férfi nem létezik, azt kitalálta, ahogyan a történetet is. Senki nem szólította le és akarta elcsalni, a fantáziájának szüleményével csak édesanyja nagyobb odafigyelését, több törődését akarta kivívni, nem hitte, hogy kiderül hazugsága.

Rovatok