Index Vakbarát Hírportál

Ívóhely lesz a Tihanyi-félszigetnél

2020. január 16., csütörtök 17:32 | aznap frissítve

Mesterséges ívóhelyeket építenek a halaknak a Tihanyi-félsziget sajkodi oldalán, derítette ki a Balatontipp.hu. Olvasójuk hívta fel rá a figyelmet, hogy nagy építkezés zajlik a Tihanyi-félsziget nyugati oldalán, markolóval köveket pakolnak az uszályokról a Balatonba. 

A lap kérdéseket küldött több hatóságnak is, és a válaszokból kiderült, hogy 10 ezer köbméter kőből építenek zátonyokat, vagy más néven akadókat, ahol több halfaj is biztonságban tud szaporodni.

A beruházást a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. és a Szent István Egyetem hármas konzorciuma indította, és a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) ad támogatást hozzá.  

A Balatonban található köves »akadókon« tapasztalataink szerint a süllő, a kősüllő, a balin, a vágó durbincs és több keszegféle is ívik. Ezen fajok szaporodását segítik elő az új ívási felületek, továbbá az ikrából kikelő ivadék számára búvóhelyet jelentenek a kövek között lévő rések, ennélfogva a produkció növekedését várhatjuk a beruházástól

– válaszolta a portál megkeresésére Nagy Gábor horgászati ágazatvezető. Szerinte a Balaton egyéb, homogén aljzatú medréhez képest az akadók nagyban emelik a biodiverzitást, „szerepük – balatoni léptékkel mérve – a tengeri korallzátonyokhoz hasonlítható”.

Az ágazati vezető azt ígéri, a horgászati lehetőségek változatlanok lesznek, igaz, az ívási időszakban időszakosan kíméleti területet jelölhetnek ki az akadóknál. A hajósoknak kiadott hirdetmény szerint május 31-éig tart az építkezés. 

Rovatok