Index Vakbarát Hírportál

Terrorizálta, és kirabolta zárkatársait egy 31 éves férfi

2020. január 23., csütörtök 09:16

Többször elítélte már a bíróság vagyon elleni bűncselekmények miatt azt a 31 éves férfit, aki ellen most ismét vádat emeltek: ezúttal azért, mert mialatt 2018-ban előzetesben volt a Heves megyei börtönben, több zárkatársát is rendszeresen megfélemlítette és terrorizálta, valamint kirabolta.

A Heves Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi elvette egyik zárkatársa otthonról érkező csomagját, amiből nemcsak cigarettát és tisztálkodási szereket vett ki magának, hanem a társának küldött nadrágot, pulóvert és bőrkabátot is. Amikor az kérte vissza a ruháit, a férfi megpofozta. Nem sokkal később egy másik zárkatársára parancsolt rá, hogy adja oda neki azokat a nyugtatókat, amiket a börtönorvos zárkatársának írt fel. A rab nem akart szót fogadni, tiltakozni viszont nem mert, ezért inkább gyorsan bevette és lenyelte a tablettákat, mire a férfi őt is többször megütötte. Ezután a zárkatársnak több mint egy hónapig nem voltak gyógyszerei, mivel azokat a férfi szedte helyette. 

Harmadik zárkatársát pedig fenyegetéssel kényszerítette arra, hogy mosson rá, és mosogassa el az evéshez használt edényeket is. A férfi jelenleg is börtönbüntetését tölti egy észak-magyarországi intézetben. Az illetékes ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a bíróság – beismerése esetén – főbüntetésül 10 év fegyházbüntetést szabjon ki vele szemben, és állapítsa meg, hogy letöltése során nem bocsájtható feltételes szabadságra.

 

Rovatok