Index Vakbarát Hírportál

Üresen álló lakásokat újítanak fel Terézvárosban, hogy kiadják azokat

2020. január 23., csütörtök 17:18 | aznap frissítve

„Budapesten lakásválság van. A megoldásból pedig mindenkinek ki kell vennie a részét. A Fidesz-kormány és Terézváros előző, fideszes vezetése az elmúlt kilenc évben semmit sem tett azért, hogy a mindenkit – de a fiatalokat különösen – érintő problémát enyhítse” – írja Facebookon Terézváros momentumos polgármestere, Soproni Tamás. 

A polgármester a posztban azt írja, az új kerületvezetés megemelte a szálláshelyeket terhelő parkolóhely-megváltási díjakat, és az ezekből befolyó összeget többek között a kerület ingatlanállományának növelésére költik. Hozzáteszi:

„a mai testületi ülésen 15 eddig üresen álló lakás azonnali felújításáról döntöttünk”.

Emellett elindították a lakásállomány felmérését,

és az első eredmények szerint a 180 üres lakásból 129 élhető állapotba hozható

– írja a polgármester. Hozzáteszi, megkezdték az önkormányzat ingatlanstratégiájának kidolgozását, „amelynek része lehet teljesen új bérház építése, a meglévő ingatlanok felújítása, a pályázati rendszer új alapokra helyezése is”.

A budapesti lakásbérlés problémáiról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Rovatok