Ahogy pénteken megírtuk, Kásler Miklós Emmi-miniszter indoklás nélkül felmentette a Szent Margit Kórház főigazgatóját. A minisztérium közleményében azt írta: "a biztonságos betegellátás, a zavartalan és törvényes működés érdekében a fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ javaslatára Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter ma indoklás nélkül felmentette tisztségéből Dr. Badacsonyi Szabolcsot, a Szent Margit Kórház főigazgatóját"
Az ügy hátterében az a vizsgálat állhat, amit Kásler Miklós azután rendelt el, hogy a Magyar Nemzetben Csókay András idegsebész professzor nyilvánosan tiltakozott Imreh Domonkos sebész főorvos nyugdíjazása ellen, ami szerinte politikai okokból történt. A főorvos mellett további hét másik sebész is beadta a felmondását, majd a kórház dolgozói petícióban álltak ki az igazgató mellett, amit negyed óra alatt a kórház negyede aláírt.
A menesztésre ellenzéki politikusok is reagáltak. Még pénteken Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa heves Facebook-bejegyzésben támadta Kásler Miklóst, aki szerinte "politikai alapon kezdett tisztogatásba a kórházakban, és pont azt az igazgatót mentette fel, aki alatt folyamatosan fejlődött az intézmény, és amelyik 2017 végéig nem halmozott fel adósságot".
Szombaton a III. kerület polgármestere, aki közleményében azt írja, politikai okokból váltották le a Szent Margit Kórház igazgatóját. Dr. Kiss László a közleményben azt írja, a miniszter nem tájékoztatta a döntésről Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatát, és a véleményét sem kérte ki. A lépésnek pedig szerinte nincs szakmai oka, kizárólag politikai van.
Politikai boszorkányüldözésnek tartjuk az egyeztetés és tájékoztatás nélküli felmentést. Pótcselekvés, amivel leplezni akarják az országos egészségügyi ellátás folyamatos ellehetetlenülését. Teljesen figyelmen kívül hagyták a III. kerületiek érdekeit, és nyilvánvalóvá tették, hogy az minisztériumnak a pillanatnyi politikai céljai fontosabbak az emberek színvonalas egészségügyi ellátásának biztosításánál
- írja a polgármester.
Közben eljutott az Indexhez az a körlevél, amiben a felmentett kórházigazgató búcsúzik a kórház munkatársaitól. Dr. Badacsonyi Szabolcs ebben azt írja:
"szomorúan, de egyben büszkén köszönök el minden kollégától. Szomorú vagyok, hiszen ezer szál köt ehhez az intézményhez a főigazgatói munkámon túl is, így azután nehéz szívvel veszem tudomásul ezt a munkáltatói döntést. Büszkeséggel tölt el ugyanakkor, hogy ennyi kiváló emberrel dolgozhattam együtt az elmúlt 12 évben, és azt hiszem, joggal lehetünk büszkék valamennyien a közösen elért fantasztikus eredményekre.
Lelkiismeretesen, legjobb tudásom szerint igyekeztem vezetni ezt az intézményt. A több mint hét éves főigazgatói tevékenységem során biztos hoztam jó és rossz döntéseket egyaránt, de mindig jó szándékkal, a Kórház érdekében igyekeztem cselekedni. Bízom benne, hogy akik majd visszatekintenek erre az időszakra, látni fogják azt a fejlődést, amit közösen elértünk.
Az elmúlt hetekben számos igaztalan és méltatlan támadás ért engem és vezetőtársaimat, amelyekre nekünk nem volt módunkban reagálni. Úgy gondolom ezek az emberek cselekedeteikkel saját magukat minősítették, és a józan többség helyettünk is elítéli őket azért, amit tettek ellenünk és a Kórház ellen.
A Szent Margit Kórház új vezetőjének sok sikert kívánok munkájához. Bízom benne, hogy folytatni tudja az általunk megkezdett kórház- és közösségépítő munkát! Még egyszer nagyon szépen köszönöm a Szent Margit Kórház dolgozóinak a sok segítséget és támogatást, amit az elmúlt években kaptam. Kívánok valamennyiüknek nagyon jó egészséget és sikeres Margit Kórházat!"
Frissítés: Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közleményt adott ki szombat délután "Szent Margit Kórház: főigazgató-váltás a betegbiztonság érdekében" - címmel. Azt írták:
"A szabályszerű működés és a biztonságos betegellátás terén lényeges hiányosságokat tárt fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vizsgálata a Szent Margit Kórházban. Az elmúlt hetekben az NNK vizsgálatot folytatott a Szent Margit Kórházban, és lényeges, széleskörű hiányosságokat tárt fel a szabályszerű működés és a biztonságos betegellátás feltételeinek biztosítása terén. Az NNK-vizsgálat megállapításai okán és a fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ javaslatára az emberi erőforrások minisztere a munka törvénykönyv idevonatkozó pontja alapján Dr. Badacsonyi Szabolcsot, a Szent Margit Kórház főigazgatóját a menedzser szerződésében foglalt módon felmentette tisztségéből. A felmentést a kórház főigazgatója elfogadta."