Index Vakbarát Hírportál

Koronavírus: Magyarországon két gyanús esetet vizsgáltak

2020. január 25., szombat 19:03 | aznap frissítve

Továbbra sincs magyar érintettje a Kínából kiinduló koronavírusnak, Magyarországon két gyanús esetet vizsgáltak ki, de egyiknél sem igazolódott be a fertőzés – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért is felelős államtitkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. Menczer Tamás elmondta, hogy a kínai hatóságok lezárták Vuhan várost és az azt körülvevő Hupej tartományt, így senkinek nem javasolják az oda történő beutazást, mert onnan kijutni jelenleg nem lehet.

Négy Vuhanban tartózkodó magyar állampolgárról tudnak, akik egy szállodában laknak, és munkavállalási céllal érkeztek az országba, valamint egy magyar férfival tartják a kapcsolatot Hupej tartományban, ők mind jól vannak, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor hagyhatják el a térséget.

Az államtitkár szerint Magyarország pekingi nagykövetsége folyamatosan tájékozódik a kínai külügyminisztériumnál arról, hogy tudnak-e további magyar állampolgárokról az érintett területen.

Menczer Tamás megerősítette, a koronavírusról a jelenlegi információk alapján azt lehet mondani, hogy eredetileg valószínűleg állatról terjedt emberre, később viszont már emberről emberre terjedt. A statisztikák szerint egy beteg átlagosan másfél-két embert fertőz meg, a betegek 20 százaléka önerőből, azaz bármiféle gyógyszer bevétele nélkül felgyógyult. Felhívta a figyelmet arra is, hogy szakemberek szerint a személyes higiéniára történő nagyobb odafigyeléssel, így például a gyakori kézmosással könnyebb elkerülni a betegséget.

Több ország tudósai dolgoznak a vírus elleni hatásos vakcinán. Az államtitkár jelezte továbbá, a Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség speciális óvintézkedésekre, mivel azok nem fertőznek.

Menczer Tamás arra kérte a Kínába utazó magyar állampolgárokat, hogy kellő körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és mindenképpen regisztrálják magukat a konzuli szolgálat honlapján. Minden külföldi magyar nagykövetség kiemelt feladatául szabták, hogy kiemelt figyelemmel kövesse a fogadóország koronavírus ügyében tett lépéseit, és azonnal tájékoztassa a tárcát, amennyiben például egy ország utazási korlátozásokat vezet be Kínával szemben.

Menczer Tamás ezzel kapcsolatban elmondta, az uniós országok túlnyomó többsége nem vezetett be rendkívüli intézkedéseket a repterein, néhány ország rendelt el bizonyos szűréseket a Vuhanból érkező gépek esetében, de ilyen járatok már nem közlekedhetnek a város lezárása miatt.

Jelentési kötelezettséget írtak elő

A Nemzeti Népegészségügyi Központ felkészült a szükséges intézkedések megtételére és jelentési kötelezettséget ír elő az egészségügyi szolgáltatóknak, valamint a helyi hatóságoknak - közölte a központ az MTI-vel.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfogalmazta azokat a járványügyi kritériumokat, amik alapján eldönthető, melyik beteget kell az új koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban gyanúsnak, illetve igazoltan fertőzöttnek tekinteni, emellett javaslatot tett a laboratóriumi teszteléshez is. A WHO kérte a nemzeti hatóságokat, hogy a valószínűsített és a megerősített eseteket 24 órán belül jelentsék a világszervezetnek.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ közölte, az elvárásnak Magyarország is meg fog felelni: az országos tisztifőorvos utasítja az egészségügyi szolgáltatókat és a helyi népegészségügyi hatóságokat, hogy a fertőzésgyanús eseteket haladéktalanul jelentsék a központnak.

(MTI)

(Borítókép: Védőruhába öltözött egészségügyi alkalmazottak egy utas testhőmérsékletét vizsgálják egy pekingi metróállomáson 2020. január 25-én. Fotó: Vu Hong / MTI / EPA)

Rovatok