Index Vakbarát Hírportál

Vitézy elmondta, milyenek lesznek az új HÉV-ek

2020. február 1., szombat 10:54

Új HÉV-ekről, a szuperkórház helyéről, belvárosi vasútalagútról beszélt többek között Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője a Népszavának adott interjúban.

Ilyenek lesznek az új HÉV-ek:

A 50 éves HÉV-szerelvényekkel kapcsolatban Vitézy a Népszavának azt mondta, hogy néhány hónapon belül kiírják a (vonalfelújításra, -építésre vonatkozó) kivitelezési tervek elkészítésére és a teljes járműcserére vonatkozó tendereket. Utóbbit a MÁV-HÉV írja ki a BFK szakmai támogatásával. A nemzetközi tenderen új, korszerű, akadálymentes szerelvényekre kérnek ajánlatot. 

Hozzátette, hogy ezek a járművek designban valahol az elővárosi motorvonat és a metrókocsik között lesznek félúton. Kívülről könnyedebbnek tűnnek a vasúti kocsiknál, belülről viszont a nagyobb távolságon utazók kényelmét szolgálva több ülés lesz a metrókon megszokottnál. A beszerzési árat Vitézy nem akarta pontosan megbecsülni, de véleménye szerint bizonyosan százmilliárd forint felett lesz, vélhetőleg nem is kevéssel.

Hol legyen a szuperkórház?

A BFK vizsgálja a főváros által ajánlott Etele téri helyszínt, egyelőre nincs végleges álláspontja. Vitézy szerint a kérdés az, hogy egy ekkora létesítmény elférhet-e ott, illetve a már kiépült közlekedési kapcsolat előnye felülírja-e a korábban kiválasztott terület zöldebb, nyugodtabb jellegét. Közölte, hogy a téma biztos, hogy előkerül a közfejlesztési tanács februári ülésén, akárcsak a Galvani-híd ügye. Utóbbi kapcsán is higgadt szakmai párbeszédet kell folytatni, a belvárosi forgalomcsillapítás lehetősége szerinte a Galvani-híd mellett szól.

Lesz-e alagút a Déli és a Nyugati Pályaudvar között?

Vitézy elmondta, hogy az alagúttal érdemes foglalkozni. A sajtóban elterjedt 1000 milliárdos nagyságrend viszont szerinte nem az alagút megépítésének költsége, hanem a fővárosi vasúthálózaton az elmúlt száz évben elmaradt fejlesztések pótlásának teljes összege. Az alagút ennek egy eleme lehet, megvalósíthatósági tanulmánynak kell igazolnia, életképes javaslat-e, ezt fél éven belül elkezdik. 

Vitézy Dávid a BKK volt vezérigazgatója január 21-től a kormány által létrehozott Budapesti Fejlesztési Központ vezetője. Kinevezése lapunknak beszélt elsőként a terveiről.

Rovatok