Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a szegedi nő ellen, aki megölte és elásta barátnőjét, majd felélte a vagyonát

2020. február 3., hétfő 11:09

Vádat emeltek egy szegedi nő ellen, aki a Csongrád Megyei Főügyészség szerint egy vita után megölte, majd elásta barátnőjét.

A megyei főügyészség hétfőn az MTI-vel azt közölte: a két nő együtt élt a sértett szeged-tápéi házában. 2017 májusában vita, majd verekedés alakult ki közöttük: rugdosták és ököllel ütötték egymást. A 45 éves V. Anita többször eltalálta barátnője fejét is, majd miután az a földre került, nadrágszíjjal, majd kézzel fojtogatta. B. Ildikó halálát végül koponyatörés és fulladás okozta.

V. Anita ezután kihúzta barátnője holttestét a házból, az udvaron lévő, medencének kiásott üregbe rakta, letakarta lepedővel, bambuszdarabokkal és forgáccsal szórta be, végül grillgyújtó folyadékkal leöntötte és meggyújtotta. Az összeégett testet később csemperagasztóval, majd földdel temette be, és a területen sziklakertet alakított ki.

B. Ildikónak volt egy másik szegedi ingatlanja is, ennek albérlőjével elhitette, hogy a lakás tulajdonosa évekre börtönbe került, így 14 hónapon keresztül a bérleti díjat - mintegy 560 ezer forintot - ő szedte be. Korábbi sajtóhírek szerint a nő megölt barátnője pénzéből Szegeden szórakozóhelyet nyitott, használta az autóját, és gyakorlatilag felélte a vagyonát. Az ismerősök szerint rendszeresen kerti partit tartott abban a házban, ahol megölte és elásta a barátnőjét.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. február 26-án emberölés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nőt, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában először azt mondta, hogy a sértett holttestének eltüntetésében egy ismerősétől kért segítséget, de később ezt megváltoztatta.

A főügyészség a letartóztatásban lévő szegedi nőt emberöléssel, nagyobb kárt okozó csalással és hamis vád bűntettével vádolja, bűnösségéről a Szegedi Törvényszék dönt.

Rovatok