Index Vakbarát Hírportál

Nem adott engedélyt a Fővárosi Törvényszék a Becsület Napja rendezvényre, csak a betiltás módját támadta meg

2020. február 4., kedd 20:25 | aznap frissítve

Újabb fordulat az 1945-ös budapesti kitörés évfordulójára tervezett Becsület Napja nevű rendezvény szervezése körül. Mint korábban megírtuk, a rendőrség mindkét tervezett budai helyszínen betiltotta a szélsőjobboldali csoportok eseményét, mert szerintük számítani lehet szélsőséges nézeteket valló csoportok részvételére, és a beszédek, zenék, meg általánosságban a rendezvény alkalmas másokban félelemkeltésre, riadalom okozására.

Később viszont a BRFK azt írta a Népszavának, hogy a Fővárosi Törvényszék a felülvizsgálati kérelem után hatályon kívül helyezte a tiltó határozatot, és 

ezen döntés alapján a rendezvény megtartható.

A törvényszék kedd este kiadott közleménye azonban cáfolja a rendőrség válaszát.

Azt írják, az ítélet nem jelenti a bejelentett rendezvény engedélyezését, mivel az csak a támadott rendőrségi határozat jogszerűsége kérdésében foglalt állást.

A rendőrség tiltó határozata után ugyanis fellebbeztek a döntés ellen. Az ügyben január 3-án hozott ítéletet a bíróság, amellyel a rendőrség határozatát hatályon kívül helyezték. Ezt azzal indokolják, hogy „a rendőrség a rendezvény előzetes megtiltásához szükséges törvényi előírások körét illetően adós maradt egyes feltételek alátámasztásával”.

A közleményben kiemelik, a Fővárosi Törvényszék nem kötelezheti arra a rendőrséget, hogy megváltoztassa a határozatot, vagy új eljárást indítson. 

Megkérdeztük a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, hogy megváltoztatják-e a korábbi határozatot, és engedélyezik-e a felvonulást. Válaszukban megismétlik, hogy a bíróság hatályon kívül helyezte a tiltó határozatot, amellyel szemben nincs helye további jogorvoslatnak. Szerintük ez azt jelenti, hogy a rendezvény megtartható.

Rovatok