Index Vakbarát Hírportál

Márciustól kevésbé figyelnek a hatóságok az illegális szemétégetőkre

2020. február 4., kedd 14:48

„Nagy a valószínűsége annak, hogy a környezetvédelmi hatóságok március 1. után már képtelenek lesznek fellépni az illegális háztartási égetések ellen. Egy kormányrendelet ugyanis ezt a feladatot a lakossághoz viszonylag közel lévő járási szintű hivataloktól megyei szintre helyezi át” – fogalmaz a Levegő Munkacsoport keddi közleménye, amit a 444 szúrt ki. 

Tavaly év végén fogadtak el egy rendeletet a kormányhivatalok működésének átalakításáról, ami a levegőtisztaság-védelmi ügyekben eljáró hatóságok rendszerét is megváltoztatja.

Március elejétől a kis tüzelőberendezésekkel kapcsolatos ügyek a járási hatóságoktól a megyei környezetvédelmi hatósághoz kerülnek. Utóbbiak azonban a Levegő Munkacsoport szerint nem rendelkeznek kellő helyismerettel, és az sem életszerű, hogy a megyeszékhelyről időben ellenőrizni tudnák az illegális égetéseket. Szerintük már az elmúlt években is csökkent a hatósági fellépés az illegális égetések ellen, most azonban tovább romlik ez a folyamat. 

Azt írják, sok háztartásban égetnek olajos rongyokat, bútorlapokat és műanyagokat, ami veszélyes az emberi egészségre. Az illegális égetések miatt ugyanis rákkeltő anyagok kerülnek a levegőbe, és évente több ezren betegednek meg és halnak meg a légszennyezés miatt. 

A Levegő Munkacsoport levélben kért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől tájékoztatást a módosításról, és annak gyakorlati működéséről. 

Rovatok