Index Vakbarát Hírportál

Magyarország csatlakozott Donald Trump vallásvédelmi szövetségéhez

2020. február 6., csütörtök 12:08

Magyarország is csatlakozott a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetségéhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel Washingtonból.

A szervezet Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére jött létre. A szervezet alakuló ülését Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vezette, ezen Magyarországot Szijjártó Péter külügyminiszter képviselte.

Az ülést követően Szijjártó elmondta, hogy a világban kezd elharapózni a vallások és vallási csoportok, különösen a kisebbségi sorban élő vallásos közösségek üldözése. 

Ez egy olyan jelenség, amely ellen fel kell lépni. A valláshoz való jog az egyik legalapvetőbb emberi jog, még akkor is, ha a nemzetközi liberális főáramlat ezt nem hajlandó elismerni.A nagy nemzetközi szervezetek is hajlamosak szemet hunyni a vallások, illetve a vallásos csoportok üldözése felett. Ez elfogadhatatlan jelenség, biztosítani kell minden egyes ember számára a szabad vallásgyakorlás jogát és lehetőségét. Fel kell lépni minden olyan esetben, amikor sérül az egyének, csoportok vagy közösségek vallásgyakorláshoz fűződő joga

– mondta Szijjártó.

Donald Trump tavaly az ENSZ-ben tett kezdeményezést, ami után most létrejött a Vallásgyakorlás Szabadságának Nemzetközi Szövetsége. Szijjártó örvendetesnek nevezte, hogy a világ első számú szuperhatalma, az Egyesült Államok és elnöke állt ennek az ügynek az élére.

Magyarország első európai uniós országként jelezte csatlakozási szándékát a kezdeményezéshez, és Szijjártó szerint Magyarország ki is fogja venni szerepét az új nemzetközi szövetség munkájából.

„Magyarország nem fogadja el, hogy a keresztény közösségek elleni fellépések, a keresztény közösségek elleni üldöztetések felett szemet hunynak a nemzetközi szervezetek” – mondta a külügyminiszter.

Szijjártó azt is elmondta, hogy Magyarország több mint ezer éve keresztény állam, ezért felelősséggel viseltetik a világban nehéz sorban élő, üldöztetést elszenvedő keresztény közösségek iránt. Ezeket a keresztény közösségeket Afrikában és a Közel-Keleten eddig 50 millió dollárral támogatta Magyarország, amiből templomokat, lakóházakat, kórházakat és iskolákat építettek újjá. A támogatásnak köszönhetően hetvenezer ember maradhatott otthonában vagy tudott hazatérni.

A külügyminiszter úgy véli, a keresztényellenességet a diszkrimináció utolsó elfogadható formájaként írják le a nemzetközi liberális közbeszédben, amit elfogadhatatlannak vél.

Az új szövetségnek 27 tagja van: az Egyesült Államok, Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Brazília, Bulgária, Csehország, az Egyesült Királyság, Észtország, Gambia, Georgia, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izrael, Kolumbia, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szenegál, Szlovákia, Szlovénia, Togo és Ukrajna.

Rovatok