Index Vakbarát Hírportál

Hónapok óta figyelték a drogkereskedőket, a tökéletes pillanatra vártak

2020. február 7., péntek 12:23

Az Index információja szerint már tavaly év vége óta figyelték a nyomozók azt a két férfit, akiket aztán február 5-én délután Dunakeszin fogtak el a nyomozók. A rendőrök csak arra vártak, hogy a gyanúsítottak a drogot az autóba pakolják, és elinduljanak, ekkor nyomultak be a ház előtti beállóba.

A két férfit a kocsiból rángatták ki a rendőrök, az Audi csomagtartójában pedig közel 40 kiló amfetamint találtak félkilós csomagokra porciózva. A Police.hu azt írja, hogy rendőrök ezután átkutatták a házat, és más helyszíneken is házkutatást tartottak, ahol további öt kilogramm amfetamint, a kábítószer előállításához használt szereket, mobiltelefonokat, több százezer forint készpénzt és egy Mercedes típusú autót is lefoglaltak. A felderítők így

44 ezer adagnál is több kábítószert vontak ki a forgalomból.

A rendőrség egy 42 éves tiszabábolnai és egy 46 éves csömöri férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntett miatt indított eljárást.

A gyanúsítottak letartóztatásáról a bíróság pénteken délután dönt. Janklovics Ádám, az egyik gyanúsított védője az Indexnek azt mondta, hogy védence a gyanúsítás ellen panasszal élt, és nem tett vallomást. 

Frissítés 13 órakor: A Pest Megyei Főügyészség indítványozta a két férfi letartóztatását, mivel tartani lehet tőle, hogy az elkövetők megszöknének, illetve befolyásolnák a tanúkat, ha szabadlábon maradnak.

Rovatok