Index Vakbarát Hírportál

A Kozma utcai őrség elkobozta a füvet a raboktól, fogolyzendülés lett a vége

2020. február 7., péntek 11:19 | aznap frissítve

A Fővárosi Főügyészség öt férfi ellen emelt vádat fogolyzendülés miatt. A vádirat szerint 2017. július 27-én a Kozma utcai börtönben tíz férfi egy zárkában töltötte jogerős szabadságvesztését, és valamilyen módon marihuánához jutottak, amit el is szívtak. 

A zárkában aznap biztonsági ellenőrzést tartottak az őrök, akik megtalálták a maradék füvet, és a kábítószert más tiltott tárgyakkal együtt elkobozták.  Az őrség a szabályszegés miatt egyenként akarta kihallgatni a foglyokat, és a társaság szétköltöztetését tervezte, ami ellen a rabok fellázadtak.

Öten felsorakoztak a zárka közepén, verték az ajtót, és azt kiabálták, hogy nem mennek sehova. Hárman az őrök megtámadásával fenyegetőztek. Közben a zárkában ülő többi fogvatartottat is ellenállásra és ellenszegülésre buzdították. A zendülők egyike az őt nyugalomra intő zárkatárásra támadt, és könnyű sérüléseket okozott neki, olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Az őrség a rendbontókat elkülönítette, a rend helyreállítása közben három vádlott támadó mozdulatot tett az őrség felé, de sérülést nem okoztak A Fővárosi Főügyészség a három férfival szemben fogolyzendülésben erőszak alkalmazásával való részvétel, két társukkal szemben fogolyzendülés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést és közügyektől eltiltást indítványoz az ügyben.  

Rovatok