Index Vakbarát Hírportál

Egy lány azt állítja, megverték a biztonsági őrök, a belvárosi szórakozóhely vezetője szerint csak kikísérték

2020. február 11., kedd 15:03

Múlt vasárnap egy belvárosi szórakozóhelyhez hívta ki a rendőröket egy nő, mert a biztonsági őrök a „földre vitték”. A járőrök ki is mentek és

garázdaság vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást,

tudtuk meg a BRFK sajtóosztályától. 

Az Indexnek több szemtanú is levelet küldött, amiben arról írnak, hogy a nőt „összeverték”, a szórakozóhely üzletvezetője szerint erről viszont szó sincs, a hölgyet, aki szerinte nem volt túl józan” csupán kivezették a helyről, mert elkezdte a vendégeket az italával locsolni. 

Az egyik szemtanú arról ír, hogy ők már csak azt vették észre, hogy 

a biztonsági őrök, hárman, körbeállnak egy hölgyet és a nyakánál, torkánál fogva kivezették a szórakozóhelyről, majd az utcán brutálisan megverték, ütötték és rúgták a földön is. 

A szemtanú még a pultnál beszélt is néhány szót a nővel, aki szerinte nem volt részeg. „Valami más oka lehetett annak, hogy ilyen csúnyán elbántak vele. Soha életemben nem láttam még ilyet a filmekben sem, hogy biztonsági őrök az V. kerület közepén, így megvernek egy fiatal lányt, és senki sem siet a segítségére”, olvasható a levélben. 

Beszéltünk a hely üzletvezetőjével is, aki szerint teljesen másképp zajlottak az események, mint ahogyan azt a szemtanúk állítják. A férfi az Indexnek azt mondta, hogy nem volt verekedés, az ittas nőt azért vezették ki a biztonsági őrök a szórakozóhelyről, mert a vendégeket, majd a pultost kezdte locsolni az italával. 

Dobálta magát, pedig senki nem ért hozzá. Nálunk ez egyébként szabály is. A biztonsági őröknek az úgynevezett „hugging módszert” (öleléses módszer- a szerző) kell alkalmazniuk. Ebben az esetben a hölgy annyira rúgkapált és karmolt, hogy a karjánál fogva vitték ki a biztonsági őrök 

– mondta az Indexnek az üzletvezető.

Hozzátette, hogy a kiérkező rendőrök őt és a lányt is meghallgatták, a szórakozóhely kamerafelvételeit pedig két nappal a történtek után, hétfőn vitték el. 

Úgy tudjuk, a lányt a mentők kórházba vitték, ahol megállapították, hogy enyhe fokon ittas, és hogy koponyazúzódása van, majd hazaengedték. A rendőrség egyelőre senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként. 

Rovatok