Index Vakbarát Hírportál

A pedofília senkit nem öl meg, bezzeg az abortusz, vallja egy amerikai katolikus pap

2020. február 11., kedd 13:37

Egy Rhode Island-i katolikus pap, Richard Bucci azt állította, több gyereket öl meg az abortusz, mint ahány gyermeket molesztálnak. Sőt, az terhességmegszakításra utalva azt is kijelentette:

A pedofília senkit nem öl meg, de ez igen.

A 72 éves Bucci a CBS szerint először azzal került be a hírekbe, hogy feketelistára tette azt a 44 törvényhozót, akik megszavaztak egy, az abortuszhoz való jogról szóló rendeletet még tavaly tavasszal. Ezt a listát aztán szórólapokon osztogatta a saját plébániáján. 

A katolikus pap szórólapja szerint az érintett 44 törvényhozónak a „2000 éves katolikus tanítások” értelmében meg kellene tiltani azt, hogy

Miután Bucci feketelistája felháborodást keltett, interjút adott egy helyi rádiónak, ott beszélt arról, hogy a szerinte a gyermekek szexuális bántalmazását morális alapon nem lehet összehasonlítani az abortusszal, hiszen csak az utóbbi öl.

A pap rádióban tett kijelentései még a feketelistánál is nagyobb felháborodást keltettek. A CBS szerint a Bucci által listázott képviselők között szereplő demokrata Carol Hagan McEntee arról beszélt, hogy a 72 éves Buccinak nyilvánvalóan fogalma sincs a problémáról, azért hiszi, hogy a pedofília nem öl gyermekeket.

El kellett volna jönnie a képviselőházba, meg kellett volna hallgatnia az áldozatok vallomásait, mert rengeteg áldozata van, aki ma már nincs köztünk. Azok a sérült hangok, amelyeket én hallottam arról szóltak, hogy elvették a gyermekkorukat. Gyakorlatilag elpusztították az életüket. Pedig azok, akik még képesek beszámolni erről, ők a szerencsések., mert ők még életben vannak és nem haltak bele túladagolásba és nem lettek öngyilkosok sem

– mondta McEntee képviselő, azt is hozzátéve, hogy a pedofília áldozatai közül rengetegen azelőtt belehalnak mindabba, amit elszenvedtek, mielőtt elmondhatnák, hogy mi történt velük.

Rovatok