Index Vakbarát Hírportál

Kevesen kérnek menedéket Magyarországon, de ők is leginkább hiába

2020. február 13., csütörtök 09:00

Hatodára esett vissza tavaly azoknak a külföldieknek a száma, akiknek Magyarország védelmet adott, azaz akiket menekültként, befogadottként vagy oltalmazottként ismert el, írja a Népszava. A lap közérdekű adatigénylést nyújtott be, majd kapta meg az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság adatait.

Ha együtt számoljuk a menekültként elismerteket, oltalmazottakat és befogadottakat, akkor a számok így néznek ki:

Ezen belül a legnagyobb visszaesés az oltalmazottként elismertek számában volt, "ott 281-ről 31-re olvadt a létszám, vagyis majdnem a tizedére esett vissza" - írja a lap. A cikkben bontásban is látható az ábra. Az oltalmazottak esetében leginkább irániakról van szó, menekülteknél pakisztániból van a legtöbb (6), míg befogadottként hét ember jöhetett az országba, köztük két afgán és két szíriai, írják.

"Az idegenrendészeti főigazgatóság tájékoztatása szerint érdemben nem csökkent 2018-hoz képest a menedékkérők száma, tavalyelőtt 671, tavaly pedig 500 volt, így a menekültkénti elismerés drasztikus csökkenése alapján nyilvánvaló: jóval több ember kérelmét utasították el, mint korábban. Ráadásul a menedékjogi kérelmek nagy részét (394-et) a déli határon lévő tranzitzónában adtak be, mégis mindössze 16 esetben hoztak „elismerő döntést”. Azaz a menekültek hiába követték azt a kormányzati iránymutatást, hogy a legális utat válasszák (kopogtassanak), nem kaptak védelmet" - teszi hozzá a lap.

Rovatok