Index Vakbarát Hírportál

Szétbomlott az ellenzéki összefogás Kaposváron

2020. február 15., szombat 15:42 | aznap frissítve

Véget ért az ellenzéki összefogás Kaposváron – értesült a Kapost.

A lap több forrásra hivatkozva is azt írja, hogy az ernyőszervezetnek szánt Kaposváriakért Egyesület tagszáma a törvényben foglalt tíz fő alá csökkent, miután az LMP kivételével minden párt elküldte kilépési nyilatkozatát a szervezetnek. 

A DK mellett az MSZP, a Jobbik és a Momentum is szakított az egyesülettel, ami így funkcióját vesztette. Papíron még fél éve van a szervezetnek, hogy új tagokat vegyen fel, de a közgyűlésben ülők szerint elmarad a frakció megalakítása. 

Frissítés 2019.02.17-én:

Fejes István, a Kaposváriakért Egyesület elnöke az Indexet közleményben tájékoztatta arról, hogy az egyesületet magánszemélyek alapították, akik között ellenzéki pártok tagjai és ciivilek is voltak vegyesen. Az elmúlt napokban többen jelezték kilépési szándékukat, de teljes létszámban csa ka DK tagjai távoztak.

A párttagok távozása egyébként megfelel az egyesület hosszabb távú stratégiájának, hiszen az egyesületet tisztán pártoktól független civil magánszemélyekkel kívánjuk tovább működtetni, és a közeljövőben azok a párttagok is ki fognak lépni, akik eddig még nem tették meg.

A közlemény szerint az egyesület az önkormányzati választásokra való felkészülés részeként „írásos 5 éves együttműködési megállapodást kötött az 5 ellenzéki párttal, amely együttműködést értelemszerűen nem érinti az egyesület tagságában bekövetkező változás. Mivel a pártoktól semmilyen jelzés nem érkezett arról, hogy ezt az írásos megállapodást fel kívánják mondani, ezért az továbbra is érvényes."

Rovatok