Index Vakbarát Hírportál

A szántóföldön szaladt az amfetaminnal teli autó sofőrje

2020. február 17., hétfő 11:35

Letartóztatták azt a Vas megyei férfit, akinek az autójában két kilogramm amfetamint találtak. A feketepiacon 5 millió forint értékű árura egy közúti ellenőrzéskor bukkantak a rendőrök. Azaz bukkantak volna, mert az autós nem állt meg a rendőri felszólításra, amikor Rábapaty felé igazoltatni akarták csütörtökön.

„Elhajtott a helyszínről, menekülés közben több mint két kilogrammnyi amfetamint dobott ki az autóból. A szántóföldekre hajtott, kiugrott a járműből és elfutott. A rendőrök rövid idő alatt elfogták” – idézte a rendőrséget az MTI.

Életfogytiglan is lehet belőle

A kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit Szombathelyen kihallgatták. A gyanú szerint a férfi 2018 júniusától tíz alkalommal adott el Szombathelyen és Sárváron jelentős mennyiségű, összesen 600 gramm amfetamint, grammonként 2500 forintos áron. A férfi lakásán 2018 júniusában a rendőrség szintén a csekély mértéket meghaladó mennyiségű kábítószert foglalt le.

Az előzetes letartóztatást azért indítványozták, mert a férfi terhére rótt bűncselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, továbbá fennáll a szökés veszélye és a gyanúsított a büntetőeljárás során újabb bűncselekményt követett el – közölte a Vas Megyei Főügyészség vezetője, Simon József.

Rovatok