Index Vakbarát Hírportál

A nagymama vezette az autót, amit elgázolt a vonat Kecskemétnél

2020. február 17., hétfő 08:03

Sorompó ugyan nincs, de a jelzőberendezés jól működött vasárnap délelőtt Kecskemét és Katonatelep között annál a vasúti átkelőnél, ahol egy idős asszony autóval a sínekre hajtott, és a Budapestről Szegedre tartó intercity nagy sebességgel elgázolta a kocsit. Az autóban ült a 62 éves asszony 8 és 11 éves unokája is, ők a helyszínen életüket vesztették, írja a Bors és a Blikk.

A jelenlegi párom látta a szörnyű baleset hírét az interneten, már akkor rossz érzésem volt. Hívtam a volt férjem, hogy minden rendben van-e, de megszólalni sem tudott, a háttérben pedig hallottam a szirénákat. Rögtön tudtam, hogy nagy a baj

– nyilatkozta a Blikknek az elhunyt lányok édesanyja.

A Bors úgy tudja, a nagymama súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel élte túl a balesetet, amely során a vonat 100-120 km/h-s sebességgel gázolta el a Suzukit. Az autót kettészakította a vonat. A megyei rendőrfőkapitányság szóvivője a lapnak azt mondta, a lányok bevásárolni voltak nagymamájukkal vasárnap reggel, és már hazafelé tartottak a helyi tanyavilágban található házukhoz, amikor a baleset történt.

Rovatok