Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálatot kezdeményez a kormány a veszteglő Ryanair-gép ügyében

2020. február 18., kedd 17:36 | négy éve frissítve

Közleményben reagált a Miniszterelnökség arra, hogy órákon át vesztegelt egy Ryanair-gép a kifutón. Reggel fél hétkor kellett volna felszállnia a kanári-szigeteki Gran Canariába tartó Ryanair járatnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, Budapestről, de végül csak 12 után indultak útnak, addig az utasok nem szállhattak le, és vizet is csak pénzért ajánlottak fel nekik.

„A mai nap folyamán a Ryanair légitársaság egy repülőjárata közel hat órán át vesztegelt a repülőtéren. Ezért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi vizsgálatra utasította Budapest Főváros Kormányhivatalát annak tisztázása érdekében, hogy az eset kezelése során a Ryanair eleget tett-e jogszabályi kötelezettségeinek” – olvasható a MTI OS-en kiadott közlemény. 

Felháborítónak tartjuk, ahogyan a légitársaság kezelte a felmerült problémát. Az utasoknak joguk van a tájékoztatáshoz, a légitársaságtól pedig elvárható, hogy mindent megtegyenek a kényelmetlenségek csökkentése érdekében.

„A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a kormányhivatal feladata megállapítani, hogy a Ryanair eleget tett-e az utasokkal szembeni kötelezettségeinek. Minden esetben szigorúan fellépünk az utasok jogainak védelme érdekében” – írják.

Rovatok