A Pest Megyei Főügyészség kérte a letartóztatását annak a férfinak, aki három napja ájulásig fojtogatta és verte volt élettársát, akit azzal csalogatott volt közös albérletükbe, hogy segítsen neki takarítani.
A férfi nem tudta feldolgozni, hogy volt élettársa elhagyta, ezért amikor a nő elment hozzá takarítani, összeveszett vele, és amikor a nő távozni akart, a férfi nem engedte el.
Bezárta az ajtót és fojtogatni kezdte volt élettársát, majd az elernyedt és földre került nőt le is vizelte. Ezután arra kényszerítette, hogy folytassa a takarítást, követte a nőt a fürdőszobába, ahol még három-négyszer elszorította a torkát, illetve többször arcon is ütötte, miközben közölte vele, hogy „ma itt meghalsz”
- olvasható a főügyészség közleményében. Amikor a férfi figyelme rövid ideig másra terelődött, a nő ki tudott menekülni a házból.
A rendőrség aljas indokból elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítja a férfit. A főügyészség azért kérte a letartóztatását a bíróságtól, mert tartani lehet tőle, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén megkísérelné megölni a nőt.
A párkapcsolati erőszak ciklikusságát ismerő szakemberek szerint előbb-utóbb mindig eljön egy pont, amikor a bántalmazás életveszélyessé válik. De hova menekülhetnek ilyenkor a bántalmazottak? Hol találhatnak segítséget az áldozatok még azelőtt, hogy idáig fajulna a helyzet? - erről szóló cikkünket itt olvashatja:
Frissítés: A Budakörnyéki Járásbíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta, ezért 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A gyanúsított és a védője a döntés ellen fellebbezéssel élt, így az nem végleges, de végrehajtható, közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon. Emellett a NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon. A Patent Egyesület jogsegélyszolgálata pedig szerdánként 16 órától 18 óráig, csütörtökönként 10 órától 12 óráig érhető el a 06-70-25-25-254 számon.