Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP a Fidesz költségvetéséből fizettetné ki a börtönkártérítéseket

2020. február 20., csütörtök 10:50

Az MSZP módosító javaslatot nyújtott be a Fidesz börtönkártérítések felfüggesztéséről szóló javaslatához. Harangozó Tamás napirend előtti felszólalásában bejelentette, hogy a "kialakult botrányos helyzetért" az Orbán-kormány és a Fidesz-frakció tagjai a felelősek, ezért az MSZP szerint ne csak felfüggesszék a börtönzsúfoltság miatt megítélt kártérítéseket, hanem amíg meg nem oldódik a helyzet, fizessenek a károkozók.

Az MSZP szerint a zsúfoltság miatt megítélt kártérítéseket fizessék ki a Fidesz-frakció költségvetéséből és ha ez nem elég, akkor a képviselői, miniszteri tiszteletdíjakból. 

Harangozó azzal érvelt, hogy a börtönök zsúfoltsága miatt futószalagon megítélt kártérítéseket az a törvény tette lehetővé, amelyet 2016-ban Trócsányi László akkori igazságügyi miniszter terjesztett elő, az akkori törvényjavaslat mellett pedig többek között Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium mostani miniszterhelyettese is érvelt. 

A 2015-ös parlamenti vitában egyébként az MSZP jelezte, hogy a rabok kártalanítása miatt inkább több férőhelyet kellene teremteni, azaz az államnak börtönök építésére kellene fordítani a pénzt. 

Ha (...) a fogvatartottak nagy részének inkább kiutalják a kártalanítás összegét az elégséges szintet meg nem ütő, de a magyar börtönviszonyok között átlagosnak számító körülmények miatt, az néhány év fogva tartás után meglepő összegeket fialhat az elítélteknek. Mindez érthető módon kiválthatja a társadalom megütközését, miközben semmit nem javít a fogvatartottak elhelyezési körülményein

- idézte Horváth Imre, szocialista képviselő 2015-ös parlamenti felszólalását korábban a 444.

Harangozó mostani felszólalására a kormány részéről Völner Pál reagált. Szerinte "Magyar Györgynek van magyar hangja a parlamentben, úgy hívják, hogy Harangozó Tamás" - mondta a politikus, aki jó kedvre derítette ezzel kormánypárti képviselőtársait. 

Völner arra egyáltalán nem reagált, hogy a börtönkártérítések ilyen mértékű kifizetését egy olyan törvény teszi lehetővé, amely elfogadása mellett ő maga is kardoskodott, helyette inkább arról beszélt, hogy 2010 előtt, Draskovics Tibor igazságügyi minisztersége idején arról ment a vita, hogy hozzanak-e létre intim szobákat a börtönökben. 

A miniszterhelyettes azt is felidézte, hogy Hagyó Miklós és Zuschlag János, két korábbi szocialista politikus is kapott kártalanítást a börtönkörülmények között, ezeket a kormánynak és az adófizetőknek kellett kifizetni. Völner azt is felhánytorgatta, hogy az MSZP nem szavazta meg, hogy a Fidesz mostan javaslatáról vita legyen a parlamentben, ami azt jelenti szerinte, hogy fájlalják, hogy kizárják az ügyvédeket a pénzáramból. 

Abba pedig ne reménykedjenek, hogy bűnöző haverjaikat ki fogjuk engedni

- zárta felszólalását Völner. 

A parlamentben egyébként ma tartják "börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről" szóló javaslat általános vitáját. 

Rovatok