Index Vakbarát Hírportál

Távozik az állatkert éléről Persányi Miklós

2020. február 21., péntek 11:04

Távozik a Fővárosi Állat- és Növénykert éléről Persányi Miklós. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint

a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója 2020. március 1-től lemondott magasabb vezetői megbízásáról.

A távozó vezető arról tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy egészsége az utóbbi időben megromlott – ezért döntött a lemondás mellett. Megbízott főigazgatóként a jelenlegi operatív igazgató válthatja.

Életem hetvenedik évébe léptem, és az utóbbi hónapokban munkámban jelentkező rendkívüli terhelés egészségemet is próbára tette. A következő időszakban még tovább növekvő feladatokat felmérve, és tapasztalva a szervezetemet érő negatív hatásokat, magasabb vezetői feladataimtól visszavonulok

írta Karácsony Gergely főpolgármesternek címzett levelében Persányi MiklósLemondó nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Az Állatkert és a Főváros szolgálatára most is éppúgy elkötelezett vagyok, mint 26 évvel ezelőtt, amikor 1994. március 1-én beléptem az Állatkertbe, és megkezdtem főigazgatói munkámat. Szívesen támogatom kollégáimat a továbbiakban is, utódomat tanácsokkal, a szakmai közösségekbe bevezetéssel, illetve bármely igényelt módon segítem, erőmhöz mérten kész vagyok közreműködni az Állatkert fejlesztéseinek sikeres befejezésében, jövőbeni működtetésének előkészítésében.”

A közlemény szerint Karácsony Gergely elfogadta a lemondást, és azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatói teendőivel 2020. március elsejével Szabó Roland agrármérnököt, az intézmény operatív igazgatóját, a főigazgató általános helyettesét bízza meg. A Fővárosi Közgyűlés legközelebb jövő szerdán ülésezik, ekkor dönthetnek a megbízott főigazgató személyéről, Persányi Miklós utódját nyílt pályázaton választják majd ki.

Persányi tehát kisebb megszakítással 26 éve volt a Fővárosi Állat- és Növénykert igazgatója.

A Tarlós István vezette fővárossal és az Orbán-kormány vezetőivel is kifejezetten jó kapcsolatot ápolt, pedig a Gyurcsány-érában környezetvédelmi-vízügyi miniszter is volt, 2007-ben ugyanakkor visszatért az állatkert élére.

A távozás hátterében ugyanakkor minden bizonnyal a Fővárosi Állat- és Növénykert leendő Pannon Parkjának főépülete, a biodóm építésének alakulása, Budapest már most egyik legnagyobb épületmonstrumának sorsa áll, amely körül hetek, hónapok óta sokasodnak a problémák. Pedig eredetileg ez a beruházás lett volna Persányi életművének dísze, hiszen nemcsak jelentős kormányzati támogatásban részesült, de megkapták hozzá a Vidámpark 6,5 hektáros területét is.

Decemberben azonban kiderült, nincs elég pénz az épület tervezett befejezéséhez, ugyanis alaposan megszaladtak az építés költségei: a 15,7 milliárd forintra tervezett program jelenleg 62,8 milliárd forintnál tart, a kormány azonban mostanáig 20 milliárddal kevesebbet adott a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. Ha el is készül a biodóm, a hatalmas üvegház fenntartási költségei a alaposan megterhelik majd a fővárosi költségvetést, hiszen a biodóm várható energiafelhasználása egy kisebb budapesti bevásárlóközpont áramfogyasztásával vetekedhet.

Az állatkert közleményben reagált a sajtóban megjelent hírekre, de csak részben vagy inkább felemás módon sikerült cáfolni azokat. Azt megerősítették, hogy a kormány eddig 43 milliárd forintot biztosított a biodóm építésére, és csaknem 20 milliárd forint még hiányzik az átadásig, de hozzátették: sem műszaki, sem pénzügyi akadálya nincs annak, hogy a Pannon Park 2020 tavaszára szerkezetileg és gépészetileg elkészüljön.

A kommunikációs defenzívába kényszerült Fővárosi Állat- és Növénykert decemberben helyszíni bejárást is szervezett a sajtó részére, Persányi pedig az idegenvezetéssel egybekötött sajtótájékoztatón is elmondta, hogy a 2017 nyarán megkezdett építkezésnek nagyjából a háromnegyedénél tartanak, azonban a kivitelezésre még le nem kötött mintegy 6,6 milliárd forint biztosan kevés a befejezéshez, a teljes körű, magas színvonalú megvalósításhoz további források szükségesek.

Ugyanakkor a főigazgató ekkor még meglehetősen optimista nyilatkozatokat tett, noha azt ő is elismerte, hogy elég sok bizonytalanság van egy ekkora nagyságrendű beruházás megvalósítása és üzemeltetése terén, sőt azt is mondta

két dolgot nem tudunk még: hogy mennyi lesz a bevétel, és mennyi a kiadás.

Az is biztos, hogy a kormány Persányit okolja a biodóm körül kialakult helyzet miatt, és ezen vélhetően az sem segít, hogy a főigazgató a pletykák szerint a korábbi és jelenlegi főpolgármesterrel sem volt teljesen őszinte az ügyben. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Fürjes Balázs néhány hete a Fővárosi Állat- és Növénykert területén épülő Pannon Park és biodóm befejezéséhez hiányzó 20 milliárd forinttal kapcsolatban arról beszélt, hogy a kormány eredetileg is szívesen támogatta a beruházást, aztán biztosított pluszforrásokat is, de Persányi

nagyon nehéz helyzetbe hozza nem is annyira a kormányt, inkább az országot.

Csakhogy pénteken a Hvg.hu-n megjelent egy cikk, miszerint már elkészült az egyre dráguló városligeti biodómberuházás átvilágításával az állatkert új gazdasági igazgatója, a jelentése pedig a főpolgármester asztalára is eljutott. A lap kikérte az állatkerttől a szerződéseket, hogy kiderüljön, miért lett a 43 milliárdos projektből 63 milliárd, de dokumentumok helyett elég csupán általános válaszokat kaptak. Ám az még ezekből is kiderült, hogy a beruházás gigantikus költségeinek csökkentésére igenis lenne lehetőség.

A lap többször rákérdezett arra, kinek a hibája/felelőssége, hogy ennyire elszállt a projekt ára, de ezt a kérdést minden lehetséges alkalommal negligálták. Persányi személyes felelősségével kapcsolatban is megfogalmaztak kérdéseket, közérdekű adatigénylésükre végül ezzel kapcsolatban csak azt a választ kapták:

A fenti kérdéssel kapcsolatos adatot a Fővárosi Állat- és Növénykert nem kezel.

Azt pedig az állatkert nem érezte feladatának kommentálni, hogy Karácsony Gergely szerint túl nagy lépték volt számukra és a fővárosnak ez a beruházás.

(Borítókép: Persányi Miklós a Biodóm helyszíni bejárásán 2019. december 17-én. Fotó: Nagy Attila Károly / Index)

Rovatok