Index Vakbarát Hírportál

Még ma elfogadhatják Varga Judit kártérítés-felfüggesztős javaslatait az Országgyűlésben

2020. február 25., kedd 06:28

Az Országgyűlés ma a kormány kezdeményezésére felfüggesztheti a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését, továbbá elfogadhatja azt a többpárti határozati javaslatot, amely a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiók védelmére irányuló európai polgári kezdeményezését kívánja támogatni, írja az MTI és a parlamenti honlapon olvasható napirend is.

A Ház aktuális ülésének második napja reggel 9 órakor a kommunista diktatúrák áldozataira történő emlékezéssel kezdődik, majd kivételes eljárásban tárgyalnak a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló törvénymódosításról.

A képviselők kedden döntenek a kormány börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos javaslatáról.

Az igazságügyi miniszter a javaslat általános vitájában azt mondta, a kabinet célja, hogy megállítsa a "börtönbizniszt", amely mára többmilliárdos iparággá vált. Varga Judit közölte, hogy a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi "igazságtalan" gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

Többször is írtunk már arról, hogy a kormány kezdeményezte a börtönviszonyok miatt az elítéltek javára megítélt kártalanítások kifizetésének leállítását, és a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott, Varga Judit által jegyzett törvényjavaslat értelmében a kormány:

Érdekesség, hogy a kormányoldal úgy kíván ma zárószavazni a törvényjavaslatról, hogy még csak most fog elkezdődni az elvileg erről tervezett konzultációja a nemzettel. Orbán Viktor február 12-én jelentette be az új nemzeti konzultációt a Fidesz balatonfüredi kihelyezett frakcióülésen. Az új konzultáció javarészt a börtönviselteknek és a gyöngyöspatai romáknak megítélt kártérítések ügyéről szól majd.  

A zárószavazás lezavarása után az Országgyűlés - kormánypárti, valamint jobbikos, MSZP-s és LMP-s képviselők által közösen jegyzett - határozati javaslatban támogathatja a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezést, amelynek célja, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

A határozathozatalok után hét javaslat általános vitáját folytatják le: több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett szó lesz az önkormányzati törvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett módosításáról is.

Az Országgyűlés ülése március 2-án, hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

Rovatok