Index Vakbarát Hírportál

Kövér szerint egy világméretű összecsapás zajlik épp

2020. február 26., szerda 20:13

Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal világméretű összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke szerdán az MTI szerint.

Kövér értelmezése szerint

A demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, már pedig úgy látszik, Európában most ez lesz a trend, fejtegette Kövér. A házelnök nem merne nagy téteket feltenni arra, hogy 2030-ban még lesz Európai Unió.

A gyöngyöspatai kárpótlási ügyben szerinte egy szűk kisebbség az ügyvédek és a "Soros-féle háttérhatalom" hálózatának segítségével jelentős összegeket akar zsebre tenni.

Jog és igazság nem kerülhet egymással szembe - mondta Kövér László.

Szerinte a fiatal korosztályból olyan képviselők kerültek be a parlamentbe, akiknek a neveltetése erős hiányosságokat mutat.

Súlyosabb probléma, hogy a kommunikáció is megváltozott, és a parlament mint a vita színpada elvesztette jelentőségét szinte teljes mértékben. A botrány az, amivel az internetes oldalakra fel tudnak kerülni - mondta a parlamenti vitákat vezető Kövér László, akinek házelnökként egyebek mellett épp az Országgyűlés tekintélyének megóvása az egyik feladata.

Az érvek, a másik véleménye nem számít - mondta Kövér László.

Rovatok