Index Vakbarát Hírportál

A bíróság megszüntette Boldog István mindenesének letartóztatását

2020. február 28., péntek 11:51

Ahogy arról beszámoltunk, nagyon komoly, felülről irányított rendszer alakulhatott ki Jász-Nagykun-Szolnok megye nagy részén a TOP-os pályázatoknál abban, hogy mire pályázhatnak a települések, kiket kell meghívni, ki fog nyerni, és mindezt aztán kinek kell megköszönni. Ügyészségi nyomozás indult, egy ember nyomkövetőt kapott, négy embert letartóztattak.

A letartóztatottak között volt Boldog István fideszes parlamenti képviselő jobbkeze, Fehér Petra is, akinél 1 hónapos előzetest rendeltek el első körben, amit tavaly karácsony után újabb két hónappal hosszabbított meg a Budai Központi Kerületi Bíróság. Ez jár le most szombaton, február 29-én, ám mint a Fővárosi Törvényszéktől megtudtuk az ügyészség részéről a héten újabb indítvány érkezett, hogy két hónappal hosszabbítsák meg F. Petra letartóztatását.

Ám végül a bíróság elutasította a letartóztatás meghosszabbítása iránt ügyészi indítványt, és megszüntette Fehér Petra letartóztatását.

Mint a törvényszéktől megtudtuk, 4 hónapra bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság, a lakóingatlan elhagyásának tilalmával. Ezzel párhuzamosan nyomkövetőt is kapott F. Petra.

Dr. Fülöp Tamás, Fehér Petra jogi képviselője az Indexnek a döntést úgy kommentálta, hogy a bíróság indokolását döntő részben osztja. Az ügyészség két hónap hosszabbítást indítványozott, míg ők annak elutasítását, vagy enyhébb intézkedés elrendelését kérték, végül a bíróság

bűnügyi felügyelet mellett döntött. Ez a gyakorlatban azt jelenti, Fehér Petra nem hagyhatja el szülei házát.

A védelem részben arra is hivatkozott a letartóztatás megszüntetésének kérésekor, hogy Fehér Petra idős szüleit tudja ápolni.

Fülöp Tamástól azt is megtudtuk, ők tettek indítványt ennél enyhébb kényszerintézkedésre is, ám azt a bíróság nem látta elegendőnek. A döntés nem végleges, az ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezhet három napon belül. Fehér Petráék nem döntöttek arról, hogy fellebbeznek-e, ahogy az ügyészség döntését sem ismerjük.

Fidelitasból a jogtalan haszon gyanújáig

Fehér Petra a Szolnok megyei közgyűlés korábbi alelnöke, jelenleg megyei közgyűlési tag, Törökszentmiklóson pedig fideszes képviselő. A Fidelitasból indult, majd Boldog István asszisztenseként, illetve kampányfőnökeként dolgozó Fehér az elmúlt évek szinte összes szalagátvágásán ott állt Boldog István mellett, gyakorlatilag Boldog mindeneseként funkcionált. A most folyamatban lévő ügyben megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több Településfejlesztési Operatív Programmal (TOP) kapcsolatos pályázatnál irányított, jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól – mint a pályázatok elbírálásában döntési folyamatra ráhatással bíró hivatalos személy – jogtalan haszonra tett szert.

Az ügy elején megszólaló ügyvédjétől annyit lehetett megtudni, Fehér azt állítja, nem is érti, nem is látja át az egész ügyet. Azt nem tudjuk, pontosan mit nem lát át, de az biztos, hogy a TOP-os pályázatokat kifejezetten átláthatta, hiszen, ahogy ebből a 2017-es, Boldog körzetének egyik településén tartott testületi ülés jegyzőkönyvéből kiderül: Boldog István kifejezetten Fehér Petrát bízta meg a TOP-os pályázatok figyelésével, szemmel kísérésével.

Nem csak Fehér Petráról döntöttek ma

Indítvány a letartóztatás meghosszabbítására nemcsak a fideszes Fehér Petrával kapcsolatban érkezett az ügyészség részéről, hanem a korrupciós ügy másik szereplőjével, K. Ferenccel kapcsolatban is.

Róla a jobbikos Csányi Tamás úgy nyilatkozott egy korábbi sajtótájékoztatón, hogy ő „a Fidesz házi közbeszerzője”. K. Ferenc közbeszerzési tanácsadó, az ő cégével kellett a közbeszerzések lefolytatására szerződniük az önkormányzatoknak, mondta a jobbikos politikus, és több nekünk nyilatkozó szereplő is. Sőt, úgy tudjuk, a férfi még azt is meghatározta a polgármestereknek, hogy melyik cégeket kell meghívniuk a közbeszerzésre, amiből erősen gyanítható, hogy az is le volt beszélve, ki fogja megnyerni. Az ügyben megalapozottan gyanúsítható, hogy „kötelességét megszegve irányítottan, a verseny kiiktatásával folytatott le közbeszerzési eljárásokat”.

Az ő esetében is úgy döntött a bíróság, hogy elutasítja a letartóztatás meghosszabbítására tett ügyészi indítványt. Az ő esetében is bűnügyi felügyeletet rendeltek el lakóingatlan elhagyásának tilalmával, szintén nyomkövető használatával. A személyi szabadság valamilyen korlátozása tehát továbbra is indokolt, hogy az eljárás lefolytatása alatt a hatóság rendelkezésére álljanak.

További volt letartóztatottak

Az ügyben összesen 5 emberrel szemben alkalmaztak kényszerintézkedést: Fehér Petrán kívül még három embert letartóztattak – köztük a fent említett K. Ferencet –, egy pedig nyomkövetőt kapott. Hogy kik ezek az emberek, és milyen szerepük lehetett a korrupciós hálózatban, arról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. Aki nyomkövetőt kapott, arról – ahogy Fehér Petránál – szintén Boldog István „táskás embereként” nyilatkoztak az ügyet eredetileg kirobbantó politikusok. A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. november 29-én négy hónapra rendelte el a férfi bűnügyi felügyeletét, és kapott nyomkövetőt. Ez alapesetben március végén jár le.

A másik két letartóztatottnál azonban nem érkezett az ügyészség részéről indítvány a letartóztatás meghosszabbítására, így ők legkésőbb 29-én szabadon távozhatnak a letartóztatásból, sőt, az is lehet, hogy ez már korábban megtörtént, hiszen az ügyészség bármikor megszüntetheti, megszüntethette saját hatáskörben a letartóztatásukat.

A közbeszerzési eljáráson kívüli nyertes, és a kenőpénz célba juttatója

A két letartóztatott egyike – akiknél nem érkezett indítvány annak meghosszabbítására – M. Róbert, akinek cége úgy nyert, hogy valójában nem kellett részt vennie a közbeszerzési eljárásban, ellenben több millió forintot kellett eljuttatnia az eljárás elbírálóinak a siker elérése érdekében.

A másik, korábban letartóztatott pedig egy G. Vanda nevű nő, akinek a gyanú szerint a kenőpénzek célba juttatása volt a feladata.

(Borítókép: Boldog István / Facebook)

Rovatok