Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Balsai István alkotmánybíró

2020. március 1., vasárnap 15:49

Meghalt Balsai István alkotmánybíró, volt igazságügyi miniszter vasárnap - közölte az Alkotmánybíróság a honlapján. A jogász politikus 73 éves volt, halálát gyógyíthatatlan betegség okozta.

Balsai az MDF-kormány igazságügyi minisztere volt 1990-94 között. Az MDF-ből 2005-ben lépett át a Fideszbe, amelynek színeiben megőrizte egyéni mandátumát a 2006-os választásokon is.

Képviselői mandátumáról akkor mondott le, amikor a parlament a Fidesz-KDNP javaslatára alkotmánybírónak választotta, 2011-ben.

2013-ban a Fidesz kezdeményezésére eltörölték az alkotmánybírók számára előírt korhatárt, amely szerint 70 éves koruk után már nem tölthetik be ezt a tisztséget.

A rendszerváltáskor német mintára létrehozott testület 2011-ig 11 tagú volt, ezután emelték a tagok számát 15-re - miután a kormánypárt úgy módosította a tagok megválasztásának szabályát, hogy nem volt szükség az ellenzéki pártokkal való egyeztetésre.

Balsai halálával az AB-nek 14 tagja van. 

Balsai István 1972-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 1974-től 2007-ig ügyvéd volt.

„Balsai István alkotmánybíró 2020. február 12-én a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vette át Áder János köztársasági elnöktől.

Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Balsai István személyében gyászolják az ügyvédi hivatás jó ismerőjét, a volt országgyűlési képviselőt, az első szabadon választott kormány igazságügy-miniszterét és az Alkotmánybíróság tagját.

Az Alkotmánybíróság Balsai Istvánt saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek” - áll az AB közleményében.

Rovatok