Index Vakbarát Hírportál

106 méter magas kéményt robbantottak fel Sajókeresztúron

2020. március 6., péntek 18:05

Március 6-án délután két órakor robbantották fel a Miskolc melletti Sajókeresztúron az egykori Borsodi Ércelőkészítő Mű 106 méter magas kéményét. A hatalmas vasbeton kémény, aminek az oldalán egy megkopott BÉM felirat díszelgett, egyben dőlt le, és a földön három nagyobb darabra esett szét. A robbantást a Dinett Kft. végezte a beruházó ECM-Clean Hungary megbízásából. A kémény az egykori BÉM-gyártelep közepén állt, amelynek épületeit mára nagyrészt lebontották, így a ledőlő szerkezet sem lakóházakat, sem más értéket nem veszélyeztetett.

A BÉM valaha a magyar nehézipar egyik zászlóshajója volt, az üzemet 1969-ben alapították Sajókeresztúron a 26-os út mellett, és a közeli diósgyőri meg ózdi acélművet szolgálta ki, csúcsidejében évi 3 milliós tonnás termelést produkált. A BÉM a borsodi acélgyártásban fontos közbülső szerepet játszott: dúsítási eljárással tette alkalmassá a vasércet a nagykohókban történő feldolgozásra.

Ha rákattint, a kép alatt galéria nyílik:

A rendszerváltás után a gyár nehéz helyzetbe került, 1992-ben megindult a felszámolási eljárása, de sikerült a termelést újraindítani. A 2000-es évek végén a Dunaferrnek és az osztrák Voest Alpinnak gyártott hulladékokból alapanyagot és zsugorítványt, de közben állóháborút vívott a Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesülettel, amely azt állította, hogy a cég szennyezi a környezetet, a levegőt, büdöset okoz, és követelte a tevékenység megszüntetését. 2013 februárjában az országos környezetvédelmi hatóság felfüggesztette a BÉM Zrt. működési engedélyét, és a hatóság emberei meg is szállták a telepet. Helyben sokan küzdöttek az újraindításáért, mert a BÉM még ekkor is közel 200 főt foglalkoztatott, de a sorsa megpecsételődött: a tulajdonosok csődvédelmet kértek, decemberben pedig már azért tüntettek az egykori dolgozók, mert egy éve nem kaptak fizetést.

Az egykori gyárterületet ezután kiürítették, és megkezdték a bontását. 2018 tavaszán bejelentették, hogy az ECM-Clean Kft. a rekultiváció után korszerű járműipari beszállítói központot épít a helyén. A 10 milliárd forintos, 352 új munkahelyet ígérő projekt alapkövét le is rakták, de a 2019-re tervezett indulásból egyelőre nem lett semmi. Az ikonikus kémény felrobbantásával viszont a múlt utolsó látványos emléke is eltűnt Sajókeresztúr látképéből.

Rovatok