Index Vakbarát Hírportál

Megkapták büntetésüket az ingyenjakuzzizó fiatalok

2020. március 6., péntek 15:40

Hihetetlen nagy olvasói érdeklődés és felháborodás övezte tavaly novemberben Dávid és Benedek történetét, akik úgy gondolták, hogy megfürdenek a Gellért fürdő dunai kifolyójánál kőből kirakott kis medencében, élvezve a fürdőből érkező termálvizet, de a rendőrök lecsaptak rájuk

A fiúk ellen, mint akkor beszámoltunk, rendőrségi eljárás indult tiltott helyen fürdőzés miatt, és 50 ezer forintos bírságot is belengettek előttük. Az eljárás lezárult, és mint Dávid írta:

Már azt hittük, elkallódott valahol az ügyünk, de alig három és fél hónappal bűnünk elkövetése után végre megkaptuk méltó büntetésünk: mindkettőnket figyelmeztetésben részesítettek. 

A rendőrség szerint a kőből kirakott medence, amin a fürdőből érkező termálvíz átfolyik, a Duna folyónak minősül, mivel a kövek a Duna medrét képezik. Mivel Budapest teljes területén tilos a Dunában fürdeni, így a fiúk szabálysértést követtek el.

Szerencsére a két fiúra nem a maximális 50 ezer forintos bírságot alkalmazták, megelégedtek a figyelmeztetéssel. 

Novemberi cikkünkben szavazni lehetett rá, hogy ki mit gondol a rendőri fellépésről,

Rovatok