Index Vakbarát Hírportál

Kiengedték a Szent László Kórházból a fertőzésgyanúval bevonult holland férfit

2020. március 10., kedd 08:28

Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere kedd reggel a Facebookon jelentette be, hogy

hétfő este kiengedték a Szent László kórházból a saját magán a koronavírus jeleit felfedező, ezért pénteken bevonuló Magyarországon élő holland férfit.

A polgármester hivatalosan nem kapott semmiféle tájékoztatást a kerületben élő férfi állapotáról, de személyes kapcsolatban volt vele, és “közvetlenül tőle származó” információ alapján a vérvételen kívül két teszt is negatív volt.

Ahogy arról írtunk, a magyarul is kiválóan beszélő férfi csütörtökön azért kereste fel a kerületi szakrendelőt, mert rosszul érezte magát és lázas volt, és ennek kapcsán felötlött benne, hogy körülbelül két hete Hollandiában kapcsolatba került egy új koronavírussal fertőzött beteggel. Ezután kihívták a mentőt, mely azonban egy óra elteltével sem érkezett meg, a férfi így - kissé kaotikus körülmények között-  maga ment el a koronavírus-gyanús esetekkel foglalkozó Szent László Kórházba. 

(Borítókép: Szent László Kórház: Fotó: Index)

Rovatok