Index Vakbarát Hírportál

Nyolc autót tört fel a kőbányai autók réme

2020. március 11., szerda 09:01

A BRFK nyomozói a térfigyelő kamera felvétele alapján azonosították azt a férfit, aki pár hónap alatt nyolc autót tört fel – írja a rendőrség

A rendőrök egy 2019. április 18-i kőbányai kocsifeltörés miatt kezdtek nyomozni, és a helyszínen lévő térfigyelő felvétele alapján azonosították is az elkövetőt, Sz. Lászlót.

A 43 éves kőbányai férfit pár nappal később, 2019. április 23-án elfogták a lakásán, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe is vették, a bíróság pedig elrendelte bűnügyi felügyeletét.

A nyomozás során aztán kiderült, hogy Sz. László 2018 decembere és 2019. áprilisa között még hét másik autót feltört Kőbányán. Laptopot, pénztárcát, táskát, mobiltelefonokat és szerszámokat lopott, közel 900 ezer forint kárt okozott.

2020. március 4-én kihallgatták az azóta is bűnügyi felügyelet alatt álló férfit, akit így már 8 rendbeli lopással gyanúsítanak.

Rovatok