Index Vakbarát Hírportál

Öt óra alatt 303 gyorshajtót mértek a rendőrök Kecskemétnél

2020. március 12., csütörtök 11:48

Március elsején hét óra alatt száz gyorshajtót mértek be a rendőrök Kecskeméten, a traffipaxot pedig ezután sem fejezték be: ennek köszönhetően március 11-én öt óra alatt 303 sebességtúllépőt regisztráltak az 5-ös főúton négysávos szakaszán, írja a Police.hu, kiemelve, hogy ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden percben volt egy gyorshajtó. Azt írják, a kecskeméti rendőrök kiemelt feladatuknak tartják a jogsértő módon közlekedők kiszűrését, a balesetek megelőzését.

A balesetek többségének hátterében súlyos szabályszegés áll, de néha egy kisebb hiba is elég ahhoz, hogy tragédia következzen be. Mind a gyorshajtás, mind az ittas vezetés – külön-külön is – veszélyezteti a közlekedés többi résztvevőjét.

Rovatok