Index Vakbarát Hírportál

Felmentés után letöltendőt kér az ügyészség Szeviép-ügyben

2020. március 16., hétfő 11:26

Csődbűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza a Szeviép-ügy vádlottjaira a harmadfokú eljárásban a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség - írta az MTI.

A Pécsi Ítélőtáblához március 13-án benyújtott indítványuk kapcsán közleményükben azt írták, a Szegedi Törvényszék másodfokú felmentő ítéletének megváltoztatását indítványozzák: a vádhatóság társtettesként elkövetett csődbűncselekmény miatt a vádlottak bűnösségének megállapítását, illetve rájuk végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kéri.

A Szeviép-ügyben első fokon a Szegedi Járásbíróság az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó Szeviép Zrt. egykori vezetőit társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében bűnösnek mondta ki, ezért mindhármukat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. A másodfokú eljárásban viszont a Szegedi Törvényszék felmentette a vádlottakat.

A másodfokú bíróság ítélete ellen is lehetőség van fellebbezésre akkor, ha az első fokon meghozott határozattal ellentétes döntést hoz.

A Csongrád Megyei Főügyészség a Szegedi Törvényszék felmentő ítélete ellen fellebbezést terjesztett elő, ennek nyomán hozta meg döntését a Kúria által kijelölt Pécsi Ítélőtábla előtt folytatódó büntetőeljárásban a vádat képviselő Pécsi Fellebbviteli Főügyészség - áll a közleményben.

Szegedről azért került Pécsre az ügy elbírálása, mert a másodfokú ítéletet meghozó bírói tanács egyik tagjánál elfogultságot állapítottak meg, miután az érintett Nové Ágnes férjének az építőiparban van családi vállalkozása, és akárcsak a Szeviép, az ő vállalkozása is kapott önkormányzati megbízásokat – írta meg az ítélet után a Pesti Srácok. Ennek nyomán  belső vizsgálatot rendeltek el az Országos Bírói Hivatal utasítására a Szegedi Törvényszéken. Ezután a Kúria kizárta a Szegedi Törvényszéket az ügy elbírálásából.

Rovatok