Index Vakbarát Hírportál

A KSH-tól érkezik a Széchényi Könyvtár új igazgatója

2020. március 16., hétfő 19:16 | aznap frissítve

A jogszabályban előírtak szerint lezajlott az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) főigazgatói posztjára pályázók meghallgatása – írja az MTI. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye szerint Kásler Miklós miniszter hétfői hatállyal Rózsa Dávidot bízta meg a könyvtár vezetésével. Az új főigazgató Wikipédia-oldala szerint 2010 óta dolgozott a Központi Statisztikai Hivatalnál (KSH), ekkor szerezte meg történelem szakos, majd 2013-ban könyvtárosi diplomáját, már ebben az évben a hivatal könyvtárának főigazgató-helyettese, 2018-ban pedig főigazgatója lett.

Rózsa Dávid főigazgatói esélyeiről már korábban írtunk, miután Demeter Szilárd, az OSZK költözéséért és revitalizációjáért felelős miniszteri biztos őt kérte fel a könyvtár szakmai átvilágítására. Hogy pontosan mit tervez Demeter Szilárd az OSZK-val, arról ebben a cikkünkben olvashat. 

Rózsa Dávid Hammerstein Judit megbízott főigazgatót váltja a könyvtár élén, aki 2019 augusztusa óta vezette az intézményt. 

  

Rovatok