Index Vakbarát Hírportál

Szájmaszkos csalót fogott el a rendőrség

2020. március 16., hétfő 06:24

Elfogta a rendőrség azt a Budapesten élő hondurasi férfit, aki szájmaszkokat ígért egy amerikai vásárlónak, ám csak a 30 millió forintnak megfelelő előleget vette fel.

A szájmaszkokról szóló internetes hirdetésre jelentkező amerikai vásárló pénteken tett feljelentést az V. kerületi rendőrkapitányságon csalás miatt. A hirdetés szerint az eladó egy magyar cég volt, akinek az amerikai cég átutalta a kért összeget, 22 millió maszkot rendelve, miután felvette a kapcsolatot a hirdetővel.

Az üzlet lebonyolítása miatt a megrendelő Magyarországra utazott és találkozott az eladó képviselőjeként eljáró férfival, aki további 27 ezer dollárt kért, mielőtt a megrendelt árut bemutatta volna - írta a Police.hu.

A vásárló ekkor fogott gyanút és megpróbálta leellenőrizni a céget, amellyel üzletelni kezdett. Rájött, hogy

egy valóban létező vállalat nevével és nyilvános cégadataival éltek vissza úgy, hogy az interneten megjelent hirdetésben az eredeti névhez megtévesztően hasonlító cégnevet adtak meg.

Az eladóval létrejött újabb találkozóra már az V. kerületi nyomozók és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai is elkísérték a feljelentőt, és még a feljelentés napján elfogták a 48 éves W. H. Norlant. A férfinél megtalálták azt a hívószámú mobiltelefont, amivel az üzleti megbeszéléseket bonyolították. A rendőrök megtették a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a kicsalt, közel 30 millió forintnak megfelelő valutát lefoglalják.

A Magyarországon élő, hondurasi állampolgárságú W. H. Norlant a rendőrök jelentős kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Frissítés:  a bíróság hétfőn a szökés, elrejtőzés veszélye miatt egy hónapra elrendelte a hondurasi férfi letartóztatását, mondta az Indexnek Janklovics Ádám, a férfi védője.

Rovatok