Index Vakbarát Hírportál

A 106-os sofőrjével balhézott a koronavírus miatt lezárt első ajtón kiakadó utas

2020. március 17., kedd 17:53 | aznap frissítve

Egy olvasónk kedden délután készítette az alábbi videót a 106-os buszon, a Flórián téri buszmegállóban. A 106-oson, ahogy minden BKV-járaton, néhány napja a koronavírus terjedésének lassítása, a sofőrök és az utasok egészségének védelme érdekében tilos az első ajtó használata. Ezért az első ajtó előtti terület szalaggal le is van zárva.

A videón látható férfit ez cseppet sem zavarta, felhajtotta a szalagot, és az első ajtón akart leszállni. Amikor a sofőr közölte vele, hogy ez jelenleg tilos, vitatkozni kezdett a sofőrrel, hogy nyissa ki az első ajtót, mert „ő nem beteg, itt senki nem beteg”. Majd miután leidiótázta a busz vezetőjét, elindult a hátrébb lévő ajtóhoz, de előtte még életvezetési tanácsokat is adott: „Egyél fokhagymát, egyél gyömbért, antibiotikum. Akkor nem lesz bajod.”

Íme a teljes jelenet, ha még nem lennének kellőképpen elkeseredettek, ezután garantáltan azok lesznek:

A koronavírus miatt vitatkozó ember
Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok